fbpx
Kategória

TLDR

27 cikk
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem
Bővebben

Kísértet járja be Kelet-Londont – szellemírtással léphet a siker útjára a West Ham

A Premier League idei kiírásának egyik meglepetéscsapata a West Ham United. David Moyes váratlanul gyorsan és hatékonyan rázta gatyába a Kalapácsosokat, akiket tavaly meglegyintett a kiesés szele, idén viszont már a Bajnokok Ligája felé kacsintgatnak. A West Ham tulajdonosai egy évtizede vették át a klub irányítását, célul pedig a top 6-ba kerülést tűzték ki. Öt év elteltével ez majdnem össze is jött, a meglepetésként beköszöntött siker azonban tiszavirág életű volt és mély sebeket hagyott a klubon. A West Ham egy időre elmaszkírozta az identitáskereső tanácstalanságot, de a valóság hamar arcon csapta őket, immár pedig egy szellem is kísérteni kezdte az egyhelyben topogó együttest. Az önámításban szédelgő West Hamnek újabb öt év elteltével sikerül megszabadulnia a kísértettől vagy tovább ijesztget az Olimpiai Stadionban a szellem, kinek neve: Dimitri Payet? A 2016-2017-es bajnoki idény negyedik fordulójában a West Ham a Watford csapatát fogadta a londoni Olimpiai Stadionban. A hazaiak már az 5. percben vezetést szereztek, majd alig fél órával később megduplázták előnyüket. A második gólnál Dimitri Payet vezette a labdát a jobb oldalon, egy-két finom testcsel után visszahúzta a labdát, látszólag a bal lábára, valójában azonban egy fantasztikus rabona mozdulattal, jobbal ívelt át a hosszúra, ahol Michail Antonio érkezett és fejelte kapuba aznapi második találatát. A gólt követő pillanatokban mindenki a saját szerepének megfelelően cselekedett: Antonio örömmámorban futott a szögletzászló felé, a Watford védői lest reklamálva emelték magasba kezüket és tekintettek reménykedve a partjelző felé, a szurkolók hangos ovációban törtek ki. Csak egy valaki tért el a „szövegkönyvtől”: Dimitri Payet úgy tűnt, egykedvűen, hátat fordítva a kapunak már középkezdéshez indul. Pár másodperc múlva társai körbe fogták, ölelgették, megpaskolták fejét, megpróbáltak mosolyt csalni a francia arcára. Sokszor egy gól zsenialitását az mutatja a legjobban, ha a stadionban, a nagy kivetítőn mutatott visszajátszások alkalmával a közönség mindannyiszor egy közös „óóóóóhhhh” – ban tör ki. Az összefoglalókban is jól hallatszik, hogy a West Ham szurkolói odáig voltak Payet zseniális gólpasszáért. A géniusz még akkor is tudott meglepetést okozni, amikor már közel egy éve világos volt a kelet-londoni szurkolók számára, hogy pontosan Dimitri Payet az, aki szinte mindenre képes a labdával. Mégis egyre inkább úgy tűnt, a francia középpályás már nem több, mint egy West Ham-mezbe bújtatott kísértet, egy olyan szellem, aki még hosszú évekig fogja kísérteni a klubot, nem-jelenléte pedig egyre inkább fojtogatóvá válik. Aznap a West Ham a két gólos előnyét elherdálva, 4-2-re kikapott a Watfordtól. Payet pár hónap múlva nagy dérrel-dúrral leadta a Kalapácsosok szerelését és visszatért Franciaországba, az Olympique Marseille csapatához. A Payet-névvel felruházott szellem viszont azóta is visszatérő vendég az Olimpiai Stadion díszletei között.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Sam Allardyce, a tűzoltó és katona

Amikor a kezembe vettem Sam Allardyce 2015-ös önéletrajzi könyvét, arra számítottam, hogy olyan képet fogok visszakapni az emberről, amilyen a munkáján és a tévén keresztül szűrődik át: dolgos, nyughatatlan, nagydumás, meghintve egy adag csutás angolsággal. Ehhez képest meglepő volt olvasni azokat a részeket, melyekben a spanyolországi villájának békés napjairól ír: a völgyben felkelő napról, a deres fűről, vagy a Földközi tenger hűs szeléről...mg egy szitakötőről, mely minden nap 10 órakor ellátogat hajlékának kerti medencéjéhez. Allardyce akkori épp munka nélkül volt, két sürgős vészhelyzet között lógatta a lábát. “Az életem mostanában arról szól, hogy mikor látogat el hozzánk új házikedvencünk, akit a gyerekek csak Hectornak neveztek el.” – írja egy furcsán idillikus passzusban. „A múlt héten nem bukkant fel időben és kitört nálunk a pánik. Csak ennyiből áll a foglalatosságom, itt, a hajlékomban, ami menedéket nyújt a labdarúgás őrült forgatagától.” „Big Sam” ennyire megbékélt családember lenne, vagy csak a munkanélküliség keserédes pillanataiban mártózott meg? Továbbra is válságban lévő klubok tűzoltója akar maradni, vagy vágyik valami újra? Szeretne mást, mint amit kihozott a karrierjéből, vagy már túl van a nehezén és már csak visszatekint az éveire? Aztán kibújt a szög a zsákból.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

A szárnyaszegett szarka még egyszer lecsap – Sunderland – Newcastle United (Premier League, 2006)

„Végig akartam tolni, de ha már be kellett fejeznem, akkor nem ez volt a legrosszabb módja” – mondta Alan Shearer, a Newcastle United gólrekordere a 2006-os észak-keleti derbi, a Sunderland – Newcastle bajnoki mérkőzés után. Mint kiderült ez volt Shearer utolsó meccse a Szarkáknál, de nem csak ezért számít klasszikus összecsapásnak a 15 évvel ezelőtti „Tyne-Wear derby”. A mérkőzés elképesztő jeleneteket hozott, miközben valamilyen szempontból egy korszakot is lezárt a Newcastle United történetében. Most erről mesélünk, no meg fifikás üzletemberekről, kamu arab sejkről, pocsék kinevezésekről és egy házon belüli megmentőről, a Szarkák legendás alakjáról, Glenn Roederről. BEMELEGÍTÉS Tizenöt évvel ezelőtt egy csípős februári reggelen Glenn Roeder a Newcastle United edzőpályájára sietett. Nem sokban különbözött ez attól a rutintól, amit már lassan fél éve magáénak tudhatott, mint a Szarkák akadémiájának szakmai vezetője. A környezet hasonló volt február 3-án is, egy apró részlet azonban „hibádzott”: ezúttal nem a 20 év alatti fiatalok végeztek bemelegítést, hanem az első csapat tagjai izegtek-mozogtak a zöld gyepen nem sokkal a reggeli edzés megkezdése előtt. Roedert alig pár napja nevezték ki „caretaker managernek” a Newastle-nél. Játékosként valódi legendának számított a Szarkák szurkolóinak körében, most pedig a klub egy másik ikonikus figurájával kellett az apátiából felrázni csapatát és a „Toon Armyt”. „Igen, azt hiszem a kiesés ellen küzdünk” – vallotta őszintén Alan Shearer az újságírók azon kérdésére, hogy mekkora a baj a Newcastle Unitednél. „Bárki, aki másképpen gondolja, az téved. Túl gyakran láttam már kipottyanni olyan klubokat, akik nem ismerték be, hogy harcban állnak a kiesés ellen. Mi harcban vagyunk, fel kell kötni a gatyánkat. De tudom, hogy az emberek mögöttünk fognak állni holnap, olyat kell nekik adnunk, amiért üvölthetnek majd.” – folytatta kendőzetlenül az angol támadó, aki karnyújtásnyira volt attól, hogy a klub történetének legtöbb gólt szerző játékosa legyen. Roeder egyetértett frissen kinevezett asszisztensével, Shearerrel. A manager nélkül maradt Newcastle-nél ők ketten feleltek a szakmai munkáért az elkövetkező pár hónapban. A cél pedig nem lehetett más, mint a klub becsületének megmentése és az, hogy minél messzebb kerüljenek az angol bajnokság kieső helyeitől. De hogyan zuhant ilyen mélységekbe az a csapat, akik alig tíz évvel azelőtt még Anglia leglátványosabb fociját játszották és joggal érdemelték ki a „The Entertainers” (A Szórakoztatók) ragadványnevet?
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Hal Robson-Kanu, foglalkozása: tech-vállalkozó

A nagyközönség utoljára 2016 júliusában találkozott Hal Robson-Kanu nevével: az Európa-bajnokság negyeddöntőjében a Wales színeiben pályára lépő „HRK” egy Cruyff-fordulással (lövőcseles irányváltás, ahol a támasztóláb mögött vezetik vissza a labdát) bolondított meg két belga védőt és ezzel a torna legszebb gólját szerezte. Robson-Kanu meseszerű gólja óta több mint négy év telt el, a csatár viszont azóta nem alkotott maradandót a pályákon. Az Eb után a Readingtől a West Bromwich Albionhoz került, ahol mindössze 19 gólt szerzett, időközben pedig egy Premier League-ből való liftezést is megélt. HRK 29 évesen a válogatottságtól is visszavonult arra hivatkozva, hogy “őt már megillette a megtiszteltetés, hogy képviselje hazáját egy nagy tornán.” Ami Robson-Kanut érdekessé teszi, hogy nem mondható teljes munkaidős labdarúgónak. A wales-i csatár megbékült azzal a gondolattal, hogy nem labdával a lábán fogja megváltani a világot. Sőt, már most pontosan tudja, mit fog csinálni, ha egyszer nem lesz már labdarúgó: 2016 óta minden edzés után egy egy Londontól 200 kilométerre lévő startup-központtá átalakított gyártelepre autózik, ahol cégét, a digitális technológiákban szakosodott Sports Ledgert egyengeti.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Egy Arsenal-mezes kardhal a jövőből – arról a bizonyos Bergkamp-gólról 19 év távlatából

A héten volt 19 éve, hogy Dennis Bergkamp minden idők egyik legzseniálisabb gólját lőtte a Newcastle United kapujába. A holland ikonikus mozdulatsora azóta önálló életre kelt és minden évforduló alkalmával elárasztja az internetet, hol videó, hol kép, hol gif formájában. És azóta vitatkoznak róla, hogy „szándékos” volt-e Bergkamp labdaátvétele, csele? Mi most nem ezt tesszük, hanem próbáljuk megfejteni, hogy miért volt szenzációs az a pár másodperc vagy így, vagy úgy, ami megmutatta, hogy milyen fordulatszámon képes pörögni a holland agya. Időutazás „a gól” körül, villódzó számjegyekkel, norvég pszichológussal, félelmetes tengeri hallal! 2002. március 2-án Dennis Bergkamp saját térfeléről indulva kibökte a labdát a bal szélen felfutó Robert Pirèsnek. A francia szinte pontosan a felezővonalnál kezelte le a játékszert, miközben Bergkamp tovább futott a tizenhatos felé, hol Pirès irányába, hol a jobb keze felől alakuló helyzetre tekintve, mígnem megadta a jelt, magasba emelte a karját és várta a passzt. Kettejükön kívül más nem ért labdába a Newcastle United térfelén. A következő pár másodperc már történelem. Bergkamp elképzelhetetlen mozdulattal verte át a Newcastle védőjét, Nikos Dabizast, majd gurította be a labdát a hazaiak kapujába. A józan paraszti ésszel felfoghatatlannak tűnő piruett azonnal legendássá vált, a Premier League, sőt talán a labdarúgás történetének egyik legikonikusabb gólja született meg akkor a St. James’s Parkban.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Egy tini a Bielsaball csúcsán – az Illan Meslier sztori

"Az idei szezonban talán a szokásosnál is több beszédtémát szolgáltatnak a kapusok a Premier League követőinek. Emi Martinez hétről-hétre bizonyítja az Aston Villa kapujában, hogy a nyár egyik legnagyobb igazolása volt, Ederson lélegzetelállító indításaival, egy nyakatekert amerikai focis hasonlattal élve punterből lett néha Tom Bradyt is megszégyenítő quarterback, Alisson váratlan hibákat vét, miközben a Chelsea-nél Mendy szupergyors akklimatizálódásán örvendeznek a londoni kékek. Az Arsenal csúfosan besült egy Ligue1-ből „kukázott” izlandi kapussal, a szezon csendes szenzációja mégis egy hasonló, franciaországi „zsákbamacska”, aki nem mellesleg a Southampton elleni hétközi bajnokin 13 éves rekordot döntött meg, a hétvégén pedig nagy valószínűséggel egy újabbat, ezúttal 27 éveset adhat majd át múltnak. Sokakat meglepetésként ért Illan Meslier csendes sikere a Leeds kapujában, mi viszont megmutatjuk, hogy miért nem nevezhető ez egyáltalán váratlannak az egyik legújítóbb francia akadémiáról érkező tinitől és, hogy miért lehet az elkövetkező 10-15 év elsőszámú kapusa mind a francia válogatottnál, mind a Premier League-ben."
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Szóljatok a fizioterapeutának! – Arsenal – Liverpool (FA-kupa, 1971)

Amikor 1953-ban az Arsenal megnyerte az angol bajnokságot, meg sem fordult az észak-londoni klub szurkolóinak fejében, hogy a következő kupára közel két évtizedet kell várniuk. A csalódást keltő ’60-as években az Arsenal vezetői úgy döntöttek, hogy egy radikális húzással próbálják felrázni a csapatot. Egy olyan embert neveztek ki a klub managerének, aki semmilyen edzői tapasztalattal nem rendelkezett. A nullkilométeres szakvezetőnek olyan csapatot kellett átvennie, ahol a játékosok már a mezek színösszeállításában keresték a kudarcok okát. 1970-re mégis egy olyan együttes állt össze, akiket hazai porondon nem lehetett megállítani. Az Arsenal az 1970-1971-es szezonban elérte a Duplázást, azaz megnyerte a bajnokságot és elhódította az FA-kupát is. Terítéken az 1971-es FA-kupa döntő, az Arsenal – Liverpool mérkőzés.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Mi a fenének kellenek a Dean-félék? – játék, szabályok és betartatóik

Az angol labdarúgás szerelmeseinek célkeresztjébe nem először és nem is utoljára ismételten a játékvezetők kerültek. Az angol játékvezetők megítélése egy jottányit sem javult a VAR Premier League-ben való használata ellenére sem, sőt ha beszélhetünk arról, amit pár éve még paradoxonnak tartottunk volna, a videóasszisztens bevezetésével még inkább fény derült az angol játékvezetők fogyatékosságaira. Mike Dean négy napon belül tévedett akkorát, hogy mindkét esetben később vissza kellett vonni a mérkőzésen megítélt piros lapokat. Először a Southampton védőjének, Jan Bednareknek a kiállítását annullálták, majd a Fulham – West Ham mérkőzésen a vendégeknél piros lapot kapó Tomas Souceket mentette fel az FA Dean téves döntését korrigálva. Az esetek többszörösen is pikánsak. Egyrészt Soucek piros lapjánál Dean maga is használta a VAR nyújtotta segítséget, amikor a pálya melletti monitoron saját szemével nézte vissza az esetet. Ez azt jelentette, hogy kihasználta azt az eszközt, amit a játékvezetőknek, mint „végső döntéshozóknak” a segítségére fejlesztettek ki, amivel minimálisra szoríthatják a tévedés kockázatát és a súlyos felelősséget, amit a másodperc tört része alatt meghozott döntés nyom a játékvezetőkre. Dean ennek ellenére hozott rossz döntést. Másodszor, mindkét esetben egy roppant szokatlan szituáció követte a kiállításokat. Bednarek és Soucek szerint is a sértett fél egyike sem tartotta szabálytalannak, sőt piros lapot érőnek a védő és a középpályás megmozdulását. „Martial azt mondta, hogy nem volt fault” – mondta a pályáról lefelé menet Bednarek, majd Soucek egy mérkőzés utáni tweetben árulta el, hogy Mitrovic szerint sem történt piros lapos szabálytalanság a Fulham – West Ham mérkőzés végén. Dermot Gallagher, egykori PL-játékvezető, a Sky szakértője szerint Deannek finoman szólva is óvatosan kell bánnia ezekkel a „bemondásokkal”: „mint játékvezetőnek, teljesen pártatlannak kell lenned és saját döntést kell hoznod. A játékosok reakcióból leszűrhetsz pár dolgot, de az nem egy pontos mérő”. Ez persze azt a káros gondolatot is feltételezheti, hogy a játékosok azért vannak, hogy megtévesszék a játékvezetőt Mint látni fogjuk, ez tökéletesen szembe meg azzal a gyakorlattal, amit egy olyan sportban fedezhetünk fel, ahol látszólag megoldották a játékvezető problémáját. De ne szaladjunk ennyire előre. Játékvezetőkről szinte csakis akkor esik szó, amikor tévednek, hibás döntést hoznak, ezzel pedig a legkönnyebb célpontot nyújtják a labdarúgó-társadalomnak. Éppen ezért a kedélyeket lehűtve ildomos komolyan beszélni arról, hogy ki vagy micsoda egyáltalán a játékvezető, milyen szerepe van a játékban és elképzelhető-e a hiánya, ha játékról beszélünk?
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

A Chelsea és az edzők: rövidtáv, feszültség és szomorú vég

Frank Lampard menesztése kapcsán újabban felvetődött a Chelsea és a klub edzőinek a viszonya, a feléjük élő véges türelem, valamint hogy mégis mekkora támogatást kap egy tréner a Kékek padján. Lassan két évtizede vette meg Roman Abramovics a csapatot, és bár kétségtelen, hogy hosszabb távon is európai gigásszá tudta tenni londoniakat, a 3. szezon megélése egy menedzser számára továbbra sem számít kevésbé raritásnak, mint a kétezres évek közepén.

Nehéz lenne azt mondani, hogy a Chelsea jelenlegi edzőpolitikája lényegesebben eltérne a világstandardtól (ami nyilván nem is tőle teljesen függetlenül alakult így), ám a vezetőség sikertelenség iránti intoleranciája úgy faragta a klub arculatát éveken át, hogy még a 2021-ben is külön polcon van kezelve az orosz milliárdos együttese szigor és türelmetlenség aspektusában. Ennek egyik oka a menesztett edzőkre költött fontmilliók mérlege lehet, melyben a Chelsea valóban nem hoz éppen gyenge számot. Ezen még csak súlyosbít az, hogy a csapat nem egyszer küzdött financiális akadályokkal a BL-bónusz kiesése vagy éppen a kimagasló keretfizetés miatt.

(forrás: PriceOfFootball)

Habár most hasonlóan mélyre süllyedt a Chelsea megítélése a közvélemény részéről, mint amilyenre eddig is gyakran (sőt, ez alkalommal még tán az átlagosnál lejjebb is került a vezetőség reputációja), 2013 után látványos változások álltak be a csapatnál e tekintetben. Éppen emiatt nehéz ugyanúgy kezelnünk 2013/14-es idény után történt edzőcseréket, mint az azelőttieket. Ugyan ma is előkerülnek olyan magyarázatok az edzők menesztése után, hogy Abramovics véges türelme megint elfogyott, és hogy rögtön mindent akart mindenki megint, ezekkel az okfejtésekkel egyre nehezebb pontosan indokolni a szerződésbontásokat. Ha a maguk kontextusában megnézzük, hogy miképp kerültek lapátra a Kékek mesterei az elmúlt évtizedben, kirajzolódik, hogy a fentebbi, idővel már-már toposszá vált indokok csak apróbb és egyre inkább fakuló komponensé zsugorodtak a nagy egészben.

A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Tiszta udvar, rendes ház – sikeres lehet-e az Edu-forradalom az Arsenalnál?

A Wolverhampton elleni vereséget megelőző időszakban, az Arsenal a megszerezhető 21 pontból 17-et gyűjtött be a Premier League-ben. Alig azután, hogy az észak-londoniakat egy, a kiesés ellen küzdő csapatként könyvelték el a sajtóban, egyik pillanatról a másikra a „bajnokesélyes” Tottenham sarkában találták magukat. Január nem csak a nagy felzárkózás időszaka volt az Ágyúsoknál, de az új vezetés első komolyabb megmérettetése is. Az Arsenal történetének első technikai igazgatója, Edu hozzálátott a nagytakarításhoz a klubon belül. Ahhoz, hogy lássuk, milyen fába vágta a fejszéjét Edu, fel kell idéznünk egy hasonló szituációt Brazíliából, majd megvilágítani, hogy miért éppen most jött el az „igazság pillanata” a brazil számára.

Az Arsenal – Manchester United rangadó első félidejében a vendégek szakvezetője Ole Gunnar Solskjaer az oldalvonal mellől kiáltott Rashford felé: „Marcus! Hát, nem tud védekezni! NEM TUD védekezni! Vidd rá és verd meg, ha akarod!”. A norvég arra a Cédricre célozhatott, aki zsinórban második mérkőzése játszott balhátvédet Arteta csapatában. A 29 éves portugál hátvéd egyike volt azoknak, akik már az új technikai igazgató, Edu irányítása alatt érkeztek az Arsenalhoz. És prominens tagja azoknak, akiket finoman szólva is kétkedve figyeltek minden egyes másodpercben az Arsenal-szurkolók, amikor a pályára léptek. Cédric „bűntársai” Pablo Marí és Willian, akik elsőre érthetetlen okokból kaptak több éves szerződést egy olyan klubtól, mint az Arsenal. Edu és Arteta a kritikák össztüzében találta magát. Egyikőjük sem volt hozzászokva a heves támadásokhoz. Arteta alig egy éve tette meg első, bizonytalan lépéseit főállású managerként, ahogyan Edu sem találkozott ilyen intenzitású kritikákkal első állomáshelyén, ahol hasonló szerepkörben dolgozott, mint az Arsenalnál. Edu, igazának védelmében továbbra is a közép- és hosszú távú projektet tartotta szem előtt, ahogyan tette azt Brazíliában is, közel egy évtizeddel korábban.

A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P