fbpx
Kategória

Liverpool

49 cikk
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem
Bővebben

A megakadt projekt

Azóta, hogy 2015 októberében Jürgen Klopp átvette a stafétát, a Liverpool FC fejlődése majd hogy nem minden szempontból egyenletes volt és töretlen. A 2020 elején beköszöntő világjárvány viszont látszólag egy csapásra mellékvágányra terelte a csapatot, és feje tetejére állított mindent, amit egy éve még a közvélemény széles körben egyöntetűen piedesztálra emelt. Rossz döntések eredményeként siklott-e ki a Liverpool, vagy mindössze a külső körülmények áldozatává vált? Milyen megújulásra van szüksége ahhoz, hogy mihamarabb visszatérjen a korábban megkezdett útra? Kilenc bajnoki fordulóval a vége előtt e sorok írásakor vesztett pontok tekintetében a nyolcadik helyen áll a csapat, immáron öt egységnyire a negyedik helytől. A zsinórban hat anfieldi vereség sokakat elbizonytalanított a bajnoki szereplést illetően. Egyesek még reménykednek a negyedik hely elérésében, míg mások már amellett érvelnek, miért ne végezzen a csapat még El-pozícióban se. Ezzel szemben a Bajnokok Ligájában még mindenre megvan az esély, ahol a negyeddöntőben a szintén sok sebből vérző Real Madrid lesz az ellenfél. Reálisan nézve a Liverpool nem tartozik a sorozat esélyesei közé, de a 2005-ös meneteléssel való párhuzam reményt kelt a szurkolókban. Hasonló mennyiségű sérült, hasonlóan pocsék bajnoki szereplés mint 2005-ben, a döntő helyszíne pedig 16 év után szintén az az Atatürk Olimpiai Stadion, ahol anno a csapat csodát vitt véghez. Klopp gárdája pedig valahogy most is sokkal élesebb az európai kupameccseken. A Wyscout modellje szerint a korábbi két idényben míg a Liverpool 11-gyel túllőtte a várható gólok számát (xG), addig idén 3-mal alulteljesíti azt. Ellenben a Bajnokok Ligájában elől minimális, míg hátul jelentős túlteljesítés tapasztalható.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Ördögi kör

A legmagasabbról lehet a legnagyobbat bukni, de a fociban azért egészen példanélküli, ami a Liverpoollal történik. Közvetlenül a 68 meccses hazai veretlenségi rekordfelállítás után a klub 129 éves története során először, zsinórban öt hazai bajnokin szenvedett vereséget a csapat. A kontraszt egészen elképesztő az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, amikor még rekordokat hajszolt a gárda. Míg a pandémia beköszöntéig szinte minden meccsen magától értetődőnek hatott egy-egy győzelem, az üresen tátongó Anfieldre immáron mindenki nyerni jár. Nem elég, hogy a 30 évnyi böjt utáni katarzist a szurkolók csak otthon, a négy fal között ünnepelhették meg, de mire visszatérnek majd az Anfieldre, elképzelhető, hogy csapatuk nem lesz már Bajnokok Ligája-résztvevő sem.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Kirkby legnagyobb tehetségei – helyzetjelentés a liverpooli akadémiáról

Több mint 100 nap telt el azóta, hogy a Liverpool felnőtt és U23-as kerettagjai immáron egy új, modern edzőközpontban készülnek az aktuális bajnoki meccsekre, viszont a világjárvány jelentősen nehezíti a közös munkát. Bár eredetileg mindenki úgy készült, hogy az egyik edzőteremben, a hidroterápiás komplexumban, valamint sportrehabilitációs és orvosi szobákban az U23-as játékosok és a felnőttek zavartalanul összefuthatnak egymással, a novemberi költözés óta a két csoport teljesen el van szeparálva egymástól, és az elmúlt három hónapban már a játékosátjárás is minimálisra csökkent a keretek között. A Pep Lijnders által évekkel ezelőtt létrehozott talent group gyakorlatilag december óta nem létezik, és a stáb új akadémistákat csak végszükség esetén hoz fel a felnőttekhez. Míg Klopp keretét hetente kétszer tesztelik koronavírusra, addig az akadémistákat és edzőiket szinte egyáltalán nem, így azon túl, hogy a fiatalok üvegajtókon keresztül néha meglesik a felnőttek edzéseit, vagy Klopp és Lijnders havonta egyszer ellátogatnak egy-egy akadémiai meccsre, jelentősen lecsökkent az interakció a csapatok között.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Thiago védelmében

Szeptember 18-án a Liverpool talán az egész átigazolási ablak legnagyobb szenzációját keltette azzal, hogy leigazolta Thiago Alcântarát a Bayern Münchentől. A korábbi gyakorlattól teljesen eltérően, Michael Edwards egy 29 éves, pályája csúcsán lévő játékosért szállt harcba, és fizetett ki érte átigazolási díjat. A Liverpool bevállalta a spanyol karrierjének valószínűleg legnagyobb értékű szerződését, méghozzá mindezt a gazdasági válság közepén. Az általános megítélés pozitív volt, a Bayern München menetelésében a futballtársadalom óriási szerepet tulajdonított Thiago klasszisának, abban pedig mindenki egyetértett, hogy a Vörösök egyre inkább kiismerhető támadójátékába kell egy új változó, valaki, aki a nagy munkabírású középpályások mellett egy új színt hozhat a bajnokcsapatnak. Valaki, aki a két szélső irányítóról leveszi a terhet, majd középről próbálja feltörni a védelmi vonalat, hogy ezzel új lehetőséget teremtsen a támadótriónak. Valaki, aki kiszámíthatatlan, aki ritmust teremt. Labdabiztos, mint Wijnaldum, de kreatív, mint Alexander-Arnold. És Thiago kalandja nem is indulhatott volna mesésebben. Mindössze két nappal az érkezése után nemcsak, hogy győztes meccsen debütált a Stamford Bridge-en, de azonnal fel is állított egy rekordot. 2003 óta, mióta az Opta passzstatisztikákat készít, soha senkinek nem volt 45 perc alatt ennyi sikeres passzkísérlete, mint neki azon a meccsen (75). Amint beállt, azonnal ritmust adott a csapatnak, a Vörösök szurkolói pedig pillanatok alatt elaléltak tőle. Viszont az álom gyorsan rémálommá eszkalálódott. Három nappal a debütálása után a koronavírus-fertőzés máris belerondított a képbe, és a spanyol karmester második fellépéséig egészen az október 17-ei derbiig kellett várni. Az Everton elleni kaotikus meccsben sem volt sok köszönet, Richarlison nem kímélte Thiago térdét, aki így 72 napra harcképtelenné vált.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P