fbpx

Szabó Péter

18 cikk
A Spíler TV angol szakértője, a KNOWS alapító bloggere, a Boxtobox főszerkesztője.
Bővebben

Kísértet járja be Kelet-Londont – szellemírtással léphet a siker útjára a West Ham

A Premier League idei kiírásának egyik meglepetéscsapata a West Ham United. David Moyes váratlanul gyorsan és hatékonyan rázta gatyába a Kalapácsosokat, akiket tavaly meglegyintett a kiesés szele, idén viszont már a Bajnokok Ligája felé kacsintgatnak. A West Ham tulajdonosai egy évtizede vették át a klub irányítását, célul pedig a top 6-ba kerülést tűzték ki. Öt év elteltével ez majdnem össze is jött, a meglepetésként beköszöntött siker azonban tiszavirág életű volt és mély sebeket hagyott a klubon. A West Ham egy időre elmaszkírozta az identitáskereső tanácstalanságot, de a valóság hamar arcon csapta őket, immár pedig egy szellem is kísérteni kezdte az egyhelyben topogó együttest. Az önámításban szédelgő West Hamnek újabb öt év elteltével sikerül megszabadulnia a kísértettől vagy tovább ijesztget az Olimpiai Stadionban a szellem, kinek neve: Dimitri Payet? A 2016-2017-es bajnoki idény negyedik fordulójában a West Ham a Watford csapatát fogadta a londoni Olimpiai Stadionban. A hazaiak már az 5. percben vezetést szereztek, majd alig fél órával később megduplázták előnyüket. A második gólnál Dimitri Payet vezette a labdát a jobb oldalon, egy-két finom testcsel után visszahúzta a labdát, látszólag a bal lábára, valójában azonban egy fantasztikus rabona mozdulattal, jobbal ívelt át a hosszúra, ahol Michail Antonio érkezett és fejelte kapuba aznapi második találatát. A gólt követő pillanatokban mindenki a saját szerepének megfelelően cselekedett: Antonio örömmámorban futott a szögletzászló felé, a Watford védői lest reklamálva emelték magasba kezüket és tekintettek reménykedve a partjelző felé, a szurkolók hangos ovációban törtek ki. Csak egy valaki tért el a „szövegkönyvtől”: Dimitri Payet úgy tűnt, egykedvűen, hátat fordítva a kapunak már középkezdéshez indul. Pár másodperc múlva társai körbe fogták, ölelgették, megpaskolták fejét, megpróbáltak mosolyt csalni a francia arcára. Sokszor egy gól zsenialitását az mutatja a legjobban, ha a stadionban, a nagy kivetítőn mutatott visszajátszások alkalmával a közönség mindannyiszor egy közös „óóóóóhhhh” – ban tör ki. Az összefoglalókban is jól hallatszik, hogy a West Ham szurkolói odáig voltak Payet zseniális gólpasszáért. A géniusz még akkor is tudott meglepetést okozni, amikor már közel egy éve világos volt a kelet-londoni szurkolók számára, hogy pontosan Dimitri Payet az, aki szinte mindenre képes a labdával. Mégis egyre inkább úgy tűnt, a francia középpályás már nem több, mint egy West Ham-mezbe bújtatott kísértet, egy olyan szellem, aki még hosszú évekig fogja kísérteni a klubot, nem-jelenléte pedig egyre inkább fojtogatóvá válik. Aznap a West Ham a két gólos előnyét elherdálva, 4-2-re kikapott a Watfordtól. Payet pár hónap múlva nagy dérrel-dúrral leadta a Kalapácsosok szerelését és visszatért Franciaországba, az Olympique Marseille csapatához. A Payet-névvel felruházott szellem viszont azóta is visszatérő vendég az Olimpiai Stadion díszletei között.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

A nőknél nem kérdés, hogy milyen színű Észak-London

A pandémiás körülmények között indokolatlan és egyben veszélyes válogatott szünet miatt az előző hétvégén nem rendeztek hétvégét a Premier League-ben, de ennek ellenére annak sem kellett csalódnia, aki mindenképp elsőosztályú angol futballra vágyott, ugyanis a női Szuperligában (Women's Super League, röviden: WSL) teljes fordulót rendeztek, és a mérkőzések között helyet kapott egy észak-londoni derbi is. A férfiak mezőnyében évszázados múltra visszatekintő Tottenham-Arsenal ellentét természetesen a hölgyek rivalizálására is hatást gyakorolt annak ellenére, hogy a két klub múltja és sikeressége között óriási a különbség. Amíg az Ágyúsok női együttese a legtöbb bajnoki címmel rendelkezik, és a 2011-ben a régi első osztályból átalakuló WSL-ben is a Chelsea-vel holtversenyben a legtöbb elsőséget szerezte meg (3), addig a Tottenham 36 éves története során először 2019-ben jutott fel az élvonalba. Az összecsapás presztízsét így is jól jelzi, hogy a WSL történetében a Tottenham Hotspur vadonatúj stadionjában rendezett derbire látogatott ki eddig a legtöbb néző, szám szerint 38 262. A két csapat ebben a szezonban is teljes más célokért küzd: az Arsenal a Manchester Unitedet igyekszik letasztítani a dobogóról, ezzel kiharcolva a Bajnokok Ligája indulást, míg a Spurs az előző szezonhoz hasonlóan az első osztályú tagságát szeretné megőrizni. Így nem is meglepő, hogy az Ágyúsok a szombati mérkőzést is nagyon könnyedén 3-0-ra nyerték meg a koronavírus miatt üres lelátók előtt megrendezett mérkőzést a Tottenham Hotspur Stadionban, de érdemes tüzetesebben is megvizsgálni, mi vezetett a vendég sikerhez az egyre magasabb színvonalat képviselő női bajnokságban.
Bővebben

Így altatta el a szurkolókat Solskjaer és Tuchel jól megtervezett presszingje

1-6, 0-0, 0-1, 0-0, 0-0, 0-0. Ezek voltak a Manchester United eredményei a klasszikus értelemben vett Big6 ellen a Chelsea elleni vasárnapi rangadó előtt. Nem túl meglepő tehát, hogy Ole Gunnar Solskjaer csapata a Kékekkel is gólnélküli döntetlent játszott, főleg azt figyelembe véve, hogy Thomas Tuchel kinevezése óta a londoniak is elsősorban az újratervezett védekezés miatt értek el sorozatban jó eredményeket, miközben az ellenfél tizenhatosánál még gyakran túlságosan is kiszámítható az együttes. Tuchel és Solskjaer is joggal teheti fel a kérdést: félig tele van, vagy félig üres a pohár? Labda nélküli szervezettségben és a tervezett stratégia megvalósításában mindkettejük csapata remekül teljesített, de épp emiatt hiába zajlott nagy tempóban a mérkőzés és próbálkozott a két csapat összesen 29 lövéssel, igazán emlékezetes momentumot egy vitatható módon meg nem adott tizenegyes kívül nehezen tudnának felidézni a szurkolók, és végül a három pont sorsáról sem sikerült dönteni. Ugyanakkor abban érdemes elmélyülni, hogy pontosan miként is semlegesítette egymás támadójátékát a két csapat.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Mikel Arteta bemutatja: a tökéletes meccsterv a Leeds United ellen

"Olyan kellemetlen a Leeds United ellen játszani, mint elmenni a fogorvoshoz" - nyilatkozta még tavaly januárban Mikel Arteta, miután az Arsenal kiejtette az FA-kupából Marcelo Bielsa együttesét. A yorkshire-i együttes azóta feljutott a Premier League-be, és a megalkuvást nem tűrő támadójátékával, valamint a 90 percen át nem lankadó intenzív presszingjével már számos csapatnak okozott kellemetlen perceket. Ugyanakkor az is kiderült, hogy megfelelően képzett játékosokkal és jól kidolgozott meccstervvel kihasználhatóak Bielsa csapatának gyengeségei, és vasárnap délután az Arsenal szinte tankönyvbe illően mutatta be, hogy miként kell játszani a Leeds United ellen a siker elérése érdekében. Első körben nem szabad engedni, hogy a Leeds nyugodtan tudja felépíteni a támadásait, így minél magasabben érdemes őket letámadni, majd a labdaszerzést követően sok mozgással és gyors passzjátékkal kell megpróbálni átjátszani az egészpályás emberfogásra épülő letámadásukat, majd minél hatékonyabban kell kihasználni az így keletkező szabad területeket. Mindezt az Arsenal különösen az első félidőben tökéletesen valósította meg, így érdemes is végigvenni, mit is talált ki pontosan Mikel Arteta.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Potter varázslatos győzelme a sötét nagyúr fölött

Nehéz elhinni, de a Brighton egészen vasárnap estig egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni hazai pályán a 2020/21-es Premier League szezonban. Graham Potter csapata utoljára még júniusban az Arsenalt tudta legyőzni, azóta viszont jó esetben is csak a döntetlen jött össze a Sirályoknak. Mindez azért is sokkoló, mert hazai pályán a Premier League csapatai közül az fbref.com adatai szerint a Brightonnál csak a Manchester City, a Liverpool és a Chelsea ért el magasabb xG-t, vagyis dolgozott ki több és magasabb minőségű helyzetet, míg engedett xG-ben csak Pep Guardiola együttese produkált alacsonyabb értéket. A Brighton összességében a legpechesebb csapat az angol bajnokságban: 29.1-es xG-re mindössze 23 gólt rúgtak, miközben 22.6-os xGA mellett 29 alkalommal rezdült meg a hálójuk. Utóbbi mutatón jócskán sikerült kozmetikázni, mióta a szezont pocsékul kezdő (és azóta az Arsenalhoz kölcsönbe távozó) Maty Ryan helyét Robert Sanchez vette át a kapuban, de elől elsősorban (de nem kizárólag) Neal Maupay és Leandro Tossard előszeretettel szórakozza el a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A helyzetkihasználással kapcsolatos problémák ugyan továbbra is fennállnak, de José Mourinho Tottenhamje ellen még ez is belefért, hiszen az észak-londoniaknak kis túlzással még csak lehetősége sem volt a gólszerzésre, míg a Brighton a minden téren jelentkező fölényét egy alkalommal gólra tudta váltani. Nem túlzás, Graham Potter nemes egyszerűséggel lemeccselte és elvarázsolta José Mourinhót, a sötét nagyúrnak pedig Harry Kane hiányában ötlete sem volt, miként lehetne működőképessé tenni csapata játékát.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Nem mindig kell sikeres haditerv az optimális eredményhez

A Premier League 2020/21-es szezonjára jellemző trendhez igazodva a várva-várt Liverpool - Manchester United rangadó sem hozott igazán látványos összecsapást, és a lefújást követően sem lettünk okosabbak a bajnokság végkimenetelével kapcsolatban. A 0-0-s döntetlen legnagyobb nyertese egyértelműen a Manchester City, amely az utóbbi hetekben magára találva folyamatosan gyűjtögeti a győzelmeket, és immár vesztett pontok tekintetében vezeti is a tabellát. Maga a mérkőzés kísértetiesen emlékeztetett a néhány héttel ezelőtti Liverpool - Tottenham rangadóhoz, amelyen bár Jürgen Klopp csapata végig nyomás alatt tartotta az ellenfelét, és folyamatosan tűz alatt tartotta a kaput, a legnagyobb lehetőségek mégis a londoniak előtt adódtak, és a lefújás után José Mourinho meg is jegyezte, itt bizony a jobb csapat veszített. A Vörösök ezúttal is sokkal többet birtokolták a labdát és többet próbálkoztak az ellenfelüknél, de a második félidőben Bruno Fernandes és Paul Pogba előtt adódtak a legnagyobb helyzetek annak ellenére, hogy az első 45 percben a kapuja elé bekuckózó Manchester United akcióból egyetlen lövésig sem volt képes eljutni. Sikeres volt tehát Ole Gunnar Solskjaer haditerve? Nos, az eredmény szempontjából mindenképp, hiszen megőrizték az előnyüket az ősi riválissal szemben, és a második félidő alapján akár joggal is érezhetnék kevésnek az egy pontot, de ha nem az eredmény, hanem a játék képe alapján közelítjük meg a kérdést, akkor egészen más választ kapunk.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Lampardot a mélybe taszítva jelentkezett be a bajnoki címért a Manchester City

Csak egy kicsit nem figyeltünk oda, és a Manchester City szépen csendben feljött a Premier League tabellájának a második helyére, már ami a vesztett pontokat illeti. Guardioláék a csendes szezonkezdéssel és az előző szezonokhoz képest látványos gólaszállyal mindenkit elaltattak, miközben a jelenlegi formák és a mutatott játék alapján a Manchester City-vel ismét nagyon komolyan kell számolni a bajnoki cím szempontjából. A sajtó ugyan most is azzal van inkább tele a hétvégi Chelsea elleni rangadót követően, hogy Lampardot mikor és hogyan, vagy egyáltalán kirúgják-e, de közben a City a szezonjának eddigi legjobb teljesítményét rakta le az asztalra, miközben szinte nyoma sem volt annak az unalmas, de védekezés szempontjából rendkívül hatásos végeláthatatlan labdajáratásnak, ami a manchesterieket ebben a szezonban jellemezte. Guardiola kicsapta a brét az asztalra, és a csapata úgy lőtt 3 gólt, hogy mellé 2.4-es xG értéket termelt, aminél több csak a kiesés elől menekülő Fulham-Burnley páros ellen jött össze eddig a bajnoki szezon során, miközben az engedett 0.7-es xG-ből 0.3-at Hudson-Odoi hosszabbításban szerzett szépítő gólja tett ki. Egészen addig komolyan egyszer sem tudta veszélyeztetni a koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó Edersont helyettesítő Steffen kapuját a Chelsea. Na de mégis hogyan hozta ezt össze Pep Guardiola? Térjünk is rá a lényegre.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

José Mourinho a kedvező körülmények ellenére sem képes átlépni a saját árnyékát

Három héttel ezelőtt a Tottenham az ősi rivális Arsenal legyőzésével a Premier League tabellájának élére állt, és az eredmények alapján úgy tűnt, José Mourinho valóban visszatért. Ebben a koronavírustól terhes, rendkívül sok furcsaságot hozó idényben pedig igenis számolni kell az észak-londoni csapattal a bajnoki címért vívott harcban. Azóta a Spurs lejátszott négy mérkőzést, amelyek közül egyet sem sikerült megnyernie, ráadásul a Liverpool és a Leicester City ellen is vereséget szenvedett, miközben a minta a mérkőzéseken egyre nyilvánvalóbban ismétlődött, a csapat pedig a helyére került. Jelenleg a Wolverhampton elleni döntetlent követően a Tottenham már csak a 7. pozíciót foglalja el, a lemaradása pedig 6 pontos az éllovas Liverpoolhoz képest. Jogosan merül fel a kérdés: mi történt Mourinho csapatával? Történt egyáltalán valami, vagy az eddigi meccseik alapján mindvégig várható volt egy ehhez hasonló bezuhanás? Talán nem meglepő, hogy a helyes válasz az utóbbi.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Készülj fel, mert így fognak kinézni a Premier League rangadói

El voltunk kényeztetve. Az elmúlt években a Premier League legnagyobb rangadói rendszerint izgalmas, látványos, magas intenzitású játékot hoztak. Ahogy megérkezett a ligába Mauricio Pochettino, majd Jürgen Klopp és Pep Guardiola, a legjobb csapatok meccsei többnyire a magasan megkezdett intenzív letámadásról és annak átjátszására tett kísérletekről szóltak, ami felvillanyozó volt a 2000-es évek második felét jellemző mérkőzésekhez képest, amikor a Mourinho és Benitez hatása volt leginkább tapasztalható a ligán.  Egy olyan szezonban, amely előtt a koronavírus járvány miatt gyakorlatilag semennyi ideje nem maradt a csapatoknak a felkészülésre, miközben a legjobbaknak már ősszel is kétnaponta meccseket kellett játszaniuk, nem túl meglepő, hogy ezeknek a csapatoknak a találkozása sem a megszokott intenzitás mellett zajlott, és mindenki jóval pragmatikusabban áll hozzá ezekhez a mérkőzésekhez.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P