fbpx

Katona Dániel

7 cikk
Hétközben adatelemző, hétvégén Chelsea szurkoló futballfanatikus.
Bővebben

Helyzetjelentés Londonból

Már csak tizenegy forduló van hátra az idei Premier League-ből, így azt hiszem elég idő eltelt már ahhoz, hogy egyrészt áttekintsük miként teljesítenek a csapatok, másrészt pedig megpróbáljunk a rendelkezésünkre álló adatokból némi előrejelzést levonni a jövő tekintetében. Ezen a héten az Arsenallal fogunk foglalkozni, ahol többek között olyan kérdésekre fogjuk keresni a választ, minthogy vajon valóban fejlődött-e az utóbbi időben az Arsenal, vagy hogy milyen esélyekkel indul az európai kupaszereplésért a csapat. Bár még most sem minden ágyús szurkoló hisz abban, hogy Mikel Arteta lehet az az ember, aki képes lehet kihozni a sodrából az Arsenalt, a felemás eredmények ellenére nem csak szemre, de az adatokban is úgy tűnik, hogy az Arteta vezette csapat igenis fejlődik az utóbbi időben, még ha ez az eredményekben nem is mindig mutatkozik meg. Ahogy az az alábbi ábrán is látszik, karácsony napja óta az Arsenal gyűjtötte a harmadik legtöbb pontot a Premier League-ben, csak az egy meccsel többet játszó Manchester United, és az ez idő alatt kivétel nélkül minden mérkőzését behúzó Manchester City szerzett több pontot az Arsenálnál.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Egy hét is elég volt Thomas Tuchelnek, hogy leiskolázza Mourinhót

A 22. forduló legjobban várt mérkőzése természetesen az a Tottenham-Chelsea találkozó volt, amelyen az alig több, mint egy héttel a mérkőzést megelőzően kinevezett Thomas Tuchel José Mourinhoval találkozott az első ’Big Six’ elleni találkozóján. A tét nem is lehetett volna nagyobb, hiszen mindkét csapat az élmezőnytől jócskán lemaradva, 33 ponttal a neve mellett várta ezt az ízig vérig londoni derby-t. Thomas Tuchel, ahogy azt a Wolverhamton és Burnley ellen is tette, ismét egy három védős formációban küldte ki csapatát, ami már csak azért sem volt meglepő húzás, mert az előző idényben is három védős rendszerben játszott a Chelsea a Spurs ellen, és mindkét alkalommal viszonylag simán nyerni tudtak Lampard fiai, mindkét találkozón szinte teljesen elfojtva a Mourinho féle Spurs kontrajátékát. Ezzel szemben Mourinho egy 4231-nek vagy védekezésben sokszor inkább egy keskeny 4222-nek tűnő formációt választott, ahol a két csatár mögött Bergwijn és Ndombele feladata egyértelműen az volt, hogy minél közelebb helyezkedjenek a Chelsea dupla hatosához, Jorginho-hoz és Kovacic-hoz, ezzel megakadályozva azt a fajta könnyed centrális építkezést, amelyet a Burnley ellen láthattunk a Chelsea-től.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

„£200 million down the drain”, avagy mi ment félre a Chelsea-nél?

A nyélbeütött nyári átigazolások láttán arra aligha számíthattunk, hogy Frank Lampard igen komoly nevekkel megerősített Chelseaje majd kevesebb ponttal fog állni féltávnál, mint állt egy évvel korábban 19 mérkőzést követően. Márpedig jelenleg három ponttal kevesebb van a londoni kékek neve mellett, mint volt az előző idényben ezen a ponton. Egész pontosan másfél szezon telt el Frank Lampard kinevezése óta, amely másfél évben volt minden, amit csak egy fiatal menedzser fiatal csapatától el tudtunk volna képzelni. Voltak jobb és rosszabb periódusok, akadtak érzelmekkel tűzdelt emlékezetes mérkőzések, és akadtak érthetetlen húzások, óriási megégések is. Amíg az első idényében talán még az elvárhatót is sikerült túlteljesítenie Lampardnak, azzal, hogy a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyen végzett csapatával és még az FA kupa döntőjéig is sikerült eljutnia fiatalos keretével, addig az idei idényben egyre több kérdés vetődik fel azzal kapcsolatban, hogy Lampard vajon készen áll-e arra a szerepkörre, hogy ő juttassa vissza a Chelsea-t Európa elitje közé. (Az elemzés leadása óta a Chelsea hivatalosan is menesztette Frank Lampardot, akinek a helyét Thomas Tuchel veheti át - a szerk.) Na de nézzük, mit is tanultunk az eddig lejátszott 19 bajnoki találkozóból:
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Ég és föld

Azt hiszem nyugodtan állíthatjuk, hogy a szezon kezdete előtt senki sem számított arra, hogy 14 lejátszott fordulót követően, úgy álljon majd Dean Smith gárdája a kilencedik helyen, hogy két mérkőzéssel még adósaink is a bordó mezesek. Én legalábbis egészen biztosan nem gondoltam volna, még akkor sem, ha látva a birminghamiek nyári átigazolásait, némileg azért borítékolható volt az előrelépés. De ekkora?? Dean Smith fiai úgy szereztek 22 pontot 12 fordulót követően, hogy ebből a tizenkettőből hetet megnyertek, szintén hetet pedig kapott gól nélkül hoztak le. Ez pontosan annyi „clean-sheet” (7), és mindössze kettővel kevesebb győzelem (9), mint amennyit az előző idényben 38 mérkőzés alatt sikerült produkálnia a Smith csapatnak. Abban az előző idényben, ahol még a jó hajrá (4 mérkőzés, 8 pont) is kevés lett volna a Villának a benn maradáshoz, ha nincs az a bizonyára mindannyiunk emlékeiben mély nyomot hagyó, orbitális VAR kihagyás a Sheffield United elleni bajnokin. Ugyanakkor a Sheffield United ellen megszerzett egyetlen pontocska végül döntőnek bizonyult a benn maradásért folytatott harcban, és amennyire igazságtalannak tűnt akkor a Villa benn maradása, azt hiszem most legalább annyira nem bánjuk, hogy végül ő nekik, és nem a Bournemouth-nak sikerült ez a bravúr. Amit ugyanis a szeptemberi újrakezdés óta látunk Dean Smith gárdájától, az maximumom nyomokban emlékeztet az előző idényben látottakra.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Mester és tanítványa

Frank Lampard vs. José Mourinho, egy ízig-vérig londoni derby, az éllovas a harmadik ellen. Valószínűleg, ha kerestünk sem találtunk volna ennél szimbolikusabb párosítást és jobb forgatókönyvet Roman Abramovics ezredik mérkőzésére a Chelsea tulajdonosaként. Szinte szürreális az élmény, a Chelsea történetének legsikeresebb menedzsere a klub valaha volt legjobb játékosa ellen, mindez annak a Roman Abramovicsnak a jubileumán, aki nélkül valószínűleg mind Mourinho, mind Lampard teljesen más karriert futottak volna be. Most viszont mindketten egy-egy Premier League top csapat menedzserei, és mindketten felfokozott állapotban várhatják a vasárnapi összecsapást, csapataik ugyanis remek formát mutattak azt utóbbi hetekben. Mourinho sokak meglepetésére az élről várhatja a Premier League tizedik fordulóját, míg Lampard csapata a harmadik helyet foglalja el jelenleg a tabellán. A tét pedig nem is lehetne nagyobb, ugyanis valószínűleg az a csapat harcolhat majd a Liverpoollal a bajnoki címért, amelyik megnyeri ezt az összecsapást. (Igaz, még mindig nagyon sok van hátra a szezonból, de lélektani szempontból döntő lehet a mérkőzés kimenetele.)
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P