fbpx

Béres Attila

13 cikk
A PoolBarátok szerkesztője és podcastere.
Bővebben

Thiago védelmében

Szeptember 18-án a Liverpool talán az egész átigazolási ablak legnagyobb szenzációját keltette azzal, hogy leigazolta Thiago Alcântarát a Bayern Münchentől. A korábbi gyakorlattól teljesen eltérően, Michael Edwards egy 29 éves, pályája csúcsán lévő játékosért szállt harcba, és fizetett ki érte átigazolási díjat. A Liverpool bevállalta a spanyol karrierjének valószínűleg legnagyobb értékű szerződését, méghozzá mindezt a gazdasági válság közepén. Az általános megítélés pozitív volt, a Bayern München menetelésében a futballtársadalom óriási szerepet tulajdonított Thiago klasszisának, abban pedig mindenki egyetértett, hogy a Vörösök egyre inkább kiismerhető támadójátékába kell egy új változó, valaki, aki a nagy munkabírású középpályások mellett egy új színt hozhat a bajnokcsapatnak. Valaki, aki a két szélső irányítóról leveszi a terhet, majd középről próbálja feltörni a védelmi vonalat, hogy ezzel új lehetőséget teremtsen a támadótriónak. Valaki, aki kiszámíthatatlan, aki ritmust teremt. Labdabiztos, mint Wijnaldum, de kreatív, mint Alexander-Arnold. És Thiago kalandja nem is indulhatott volna mesésebben. Mindössze két nappal az érkezése után nemcsak, hogy győztes meccsen debütált a Stamford Bridge-en, de azonnal fel is állított egy rekordot. 2003 óta, mióta az Opta passzstatisztikákat készít, soha senkinek nem volt 45 perc alatt ennyi sikeres passzkísérlete, mint neki azon a meccsen (75). Amint beállt, azonnal ritmust adott a csapatnak, a Vörösök szurkolói pedig pillanatok alatt elaléltak tőle. Viszont az álom gyorsan rémálommá eszkalálódott. Három nappal a debütálása után a koronavírus-fertőzés máris belerondított a képbe, és a spanyol karmester második fellépéséig egészen az október 17-ei derbiig kellett várni. Az Everton elleni kaotikus meccsben sem volt sok köszönet, Richarlison nem kímélte Thiago térdét, aki így 72 napra harcképtelenné vált.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

A Liverpool igazolásai mögött álló szürke eminenciás

Néhány éve a Liverpool még nem volt ennyire céltudatos és eredményes az átigazolási piacon, mint manapság. Többen áron alul távoztak, az elsőszámú kiszemeltek rendszeresen máshol kötöttek ki, néha csak a bevásárlólista alján elhelyezkedő játékosok megszerzésére futotta, vagy Ian Ayre és elődei egyszerűen csak sikertelenül alkudoztak az átigazolási ablak utolsó óráiban, és nem erősítettek kulcspozíciókban. Hol vannak már azok az idők, amikor Brendan Rodgers az AC Milan elleni edzőmeccs előtti sajtótájékoztatóján magabiztosan kijelentette, a klub nem fogja leigazolni Mario Balotellit, majd az átigazolási ablak végén jobb hiján mégis az olasz fenegyerekkel kellett a Liverpoolnak beérnie. Jürgen Klopp és Michael Edwards érkezése mindent megváltoztatott. Manapság a Vörösök átigazolási gépezete a leginkább irigylésreméltó az európai topfutballban. A klub alapos adatelemzést végez, hogy a kiszemeltek illeszkedjenek Klopp rendszerébe, és kizárólag a megfelelő karakterjegyeket magukon hordozó, megfelelő jellemű labdarúgók kerülhetnek fel a klub átigazolási listájára. A rendszer egyik alappillére Michael Edwards, aki 2016 óta tölti be a sportigazgatói posztot a klubnál, és kulcszerepe van abban, hogy a Liverpool újra feljutott a csúcsra.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Előrehozott rossz forma

A mentális szörnyetegek – ahogy a Mersey-parti sajtó oly gyakran becézi a Vörösöket – jelenleg mintha egy nagyon mély barlangban, a fénytől elzárva szoronganának. A bajnokság felénél 21-gyel kevesebb szerzett pontja van a csapatnak, mint tavaly ilyenkor, 440 perce gólképtelenek, Mané West Bromwich elleni találata óta zsinórban 87 kihagyott lövést produkáltak, és a Wyscout szerint 8,21-es xG-ből nulla gól szereztek. Ugyanakkor, a játék képét tekintve a liverpooli dominancia ezeken a meccseken megmaradt, és amíg ez a ténymegállapítás igaz lesz, addig akár egy-egy gól, vagy egy nyúlfarknyi győzelem azonnal kibillintheti a címvédőt, és pozitív spirálba sodorhatja. Igazán nagy gond akkor lehet, ha a hétvégén a Manchester United, vagy azt követően a Tottenham, esetleg a West Ham megérzi a vérszagot, kihasználja a liverpooli bizonytalanságot, átveszi az irányítást, és a Vörösök pályán látott dominanciája is szertefoszlik. Akkor érezhetik azt a Liverpool-játékosok, hogy végképp nagy a gond, de jelenleg még nem tartunk itt. Amikor Jürgen Klopp 2015 novemberében Ian Grahammel a klub elemzőrészlegének igazgatójával először találkozott, Graham a német szakember utolsó, Borussia Dortmundnál töltött idényéről tartott kiselőadást. Mindezt úgy, hogy Graham bevallotta Kloppnak, hogy egyetlen Dortmund-meccset sem látott, mindössze a rendelkezésére álló adatokat a saját matematikai modelljébe rendszerezte, majd értékelte a keret, valamint a játékosok egyéni teljesítményeit. A Dortmund abban az évben a Bundesliga hetedik helyén zárt, de ezzel szemben Graham modellje szerint a Bundesliga második legjobb csapata mégis a BVB volt. Az elemzőrészleg ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Dortmund rossz szereplésében semmiképp sem Klopp volt a ludas, mindössze a csapat a közelmúlt egyik legszerencsétlenebb eredménysorát produkálta.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Brazil kaméleon

Európa egyik leghatékonyabb büntetőlövőjeként érkezett Liverpoolba (21/22), de két tizenegyespárbajt leszámítva rendes játékidőben egyszer sem volt büntetővégrehajtó a Vörösöknél. Felnőtt karrierje során több mint tízezer játékpercet játszott szélsővédő poszton, ehhez képest a Liverpoolban nullát. Klopp jobbkeze, Pepijn Lijnders két éve még úgy hivatkozott rá, mint aki a Liverpool világítótornya, és a legfontosabb láncszem a Liverpool gépezetében. Ugyanez a Fabinho idén azt a megbízást kapta, próbálja meg elfeledtetni a világ legjobb középhátvédjének hiányát, ami elsőre megoldhatatlan feladatnak tűnt, hiszen az angol hatodosztályban, a tartalékbajnokságban és a Bundesliga 2-ben pallérozódó játékosok párjaként kellett stabilizálnia a címvédő védelmét. Hősünk minden viszontagság ellenére is állja a sarat, és egyelőre méltán pályázik házon belül a szezon legjobbja címre.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Liverpooli köd

A southamptoni vereség óta Jürgen Klopp ugyanolyan közvetlenül viselkedik a kirkbyi edzőközpont területén, mint bármikor máskor. Minden dolgozóhoz van egy kedves szava, rengeteget vigyorog. Amíg el nem kezdődik a tréning, egyáltalán nem látszódnak rajta a feszültség jelei, viszont abban a pillanatban, ahogy helyi idő szerint pontban 11 vagy 16 órakor Jürgen Klopp rálép a kirkbyi edzőpálya hibrid gyepszőnyegére, valami megváltozik. Pillanatok alatt 180 fokos fordulatot vesz a karaktere, és torkaszakadtából olyan vehemenciával kezd üvölteni mindenkivel, mint korábban soha. „Ha ennyire gyenge leszel a meccsen is, ugyanúgy ki fogunk kapni, mint legutóbb!” – ilyen, és ehhez hasonló mondatokat kiabált nagy mennyiségben Jürgen Klopp az Aston Villa elleni kupameccsre készülve, gyakorlatilag mindenkinek. Mindeközben Peter Krawietz és Pep Lijnders csendesen teszik a dolgukat, rajtuk semmilyen hangulatváltozás nem látható, minden düh a menedzserben látszik összpontosulni. Helyszíni forrásunk nem ma kezdte az ipart a klub alkalmazásában, de az elmúlt években még soha nem tapasztalt hasonló dühkitöréseket a menedzsertől, mint ezen a héten.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

Pontosztás: Newcastle – Liverpool (0-0)

Amennyire szürreális év volt 2020, legalább annyira szembement a várakozásokkal az év utolsó angol bajnokija. A Newcastle először nem kapott gólt hazai pályán ebben a szezonban, míg a Liverpool 21 bajnoki után először nem talált be. A Szarkák az első 20 percben azzal adták meg az alaphangot, hogy tőlük szokatlan módon merész harcmodorban magasan letámadtak, ezzel többször zavarba hozva a liverpooliak labdakihozatalát, akik így korán elvesztették komfortérzetüket, és a meccs hátralevő részében is csak keresték önmagukat.
Bővebben

Padlóra küldték, megtizedelték, de így is az élen karácsonyozik a címvédő

A Jégkorszak című rajzfilmben a kardfogú mókus – alias Motkány – temérdek balszerencsés helyzeten küzdi keresztül magát csak azért, hogy hőn áhított makkját megkaparinthassa. De amint elhiszi, hogy nyert ügye van, és kikecmereg az aktuális galibából, azon nyomban belezuhan egy még nagyobba, a makkot pedig pillanatok alatt újra szem elől téveszti. Picit hasonló érzései lehettek ősszel Jürgen Kloppnak és a Liverpool-szurkolónak, mint a népszerű mesefigurának. A csapat stábja már a saalfeldeni edzőtábor óta folyamatosan toldozta-foltozta a csapatot, és mire elhitték, hogy korrekt megoldást találtak egy adott problémára, azonnal kiesett néhány kulcsember, hogy újabb feladat elé állítsa a stábot. Mindezt meg lett spékelve egy világjárvánnyal, a javarészt üresen tátongó Anfielddel, a klub történetének legnagyobb Premier League-vereségével,valamint a liga idei legtöbb kedvezőtlen VAR-ítélete is minden szempontból a Liverpoolt sújtotta. Ezek így együtt egy jelentős negatív spirálba vagy szélmalomharcba is taszíthatták volna Jürgen Klopp gárdáját, hisz az elmúlt 30 évben már sokkal kevesebb szerencsétlen esemény is elegendő volt ahhoz, hogy a Vörösök a bajnoki versenyfutásban korán kilátástalan helyzetbe kerüljenek.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

A Liverpool „kicsiny gyémántja”

Harvey Elliott 2019 májusában történelmet írt: 16 évesen és 30 naposan a Fulham színeiben a Premier League történetének legfiatalabb debütánsa lett, és más számos rekord mellett azt is elmondhatja magáról, hogy Jerome Sinclair mögött ő a Liverpool történetének második legfiatalabb pályára lépő játékosa. Kirkbyi forrásunk szerint az akadémiai dolgozók tavaly óta „kicsi Stevie”-ként, míg Pepijn Lijnders „kis gyémántként” hivatkozik Elliottra, viszont kérdés, beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, vagy Jordan Rossiterrel, Cameron Brannagannel és Ben Woodburnnel az örök ígéretek táborát fogja gyarapítani. Ami biztos: a technikai képzettségéből adódóan sokkal jobb esélyekkel indul, mint az elmúlt évekből bárki azon akadémisták közül, akikbe a szurkolók Steven Gerrard újabb reinkarnációját látták bele. A „kicsi Stevie” becenév ellenére Harvey nem scouser, egy dél-angliai kisvárosban, Chertsey-ben látta meg a napvilágot. Ellenben a családjában mindenki Vörös, és Harvey szó szerint beleszületett a liverpooli szurkolói létbe. A család olyan szinten elkötelezett a klub, valamint Harvey karrierje iránt, hogy együttesen követték őt Londonból Liverpoolba, édesapja pedig az összes meccsén kint van a helyszínen.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
Bővebben

A Wijnaldum-dilemma

Georginio Wijnaldum a Transfermarkt szerint utoljára 2014 októberében, még a PSV Eindhoven színeiben volt sérült – ami még ha teljesen nem is fedi le a valóságot, jól jelzi, hogy a menedzserei rendszeresen támaszkodhatnak rá. A 2016-os Liverpoolba átigazolása óta mindössze nyolc alkalommal maradt ki a Vörösök aktuális bajnoki vagy BL-meccskeretéből, és sokoldalúságát jelzi, hogy azóta a kapusposztot leszámítva minden pozícióban legalább egyszer szerepelt klubjában. Miközben a Liverpool középpályásai sorra adják egymásnak a kilincset a Greenbank roadi Spire magánkórházban, addig Wijnaldum csak akkor hagy ki edzést, amikor a klub fitneszedzője, Andreas Kornmayer a játékos túlterhelését elkerülendő pihenést javasol a számára. A 30 éves holland szerződése ellenben jövő nyáron lejár, és január elsejétől bárkivel előszerződést köthet. Adott tehát a kérdés: mennyire fontos kulcsembere ő a címvédőnek, és ha az, a Liverpool eddig miért nem hosszabbított vele szerződést?
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P