Mi lett veled Adebayor?

Ha 2020 májusában valakinek meg kellene tippelnie, hogy mi volt Emmanuel Adebayor legutóbbi klubja, kevesen mondanák be a paraguay-i Asuncion Olimpiát. Az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és a Tottenham korábbi labdarúgója 37 évesen egyelőre klub nélkül tengődik, igaz, a visszavonulását sem jelentette be.

Adebayor nyilatkozatait mindig mókás hallgatni: olyan gyorsan beszél, mintha négy gondolattal a szavai előtt járna járna és úgy képes a mondatait összefűzni, hogy mégsem vág a saját szavába. A figurát is körbelengi valami furcsa elegy: a nyers őszinteség, a hivalkodó magamutogatás és a sértettség keveréke. Az Arsenalosok soha nem felejtik el még a City-s mezben megtett gólörömét, más kluboknál csak futó kalandként és jókedvű zsoldosként könyvelték el. Hol van az igazság?

Kevesen tudják róla, hogy Adebayor ugyan Togóban született, de a szülei mindketten nigériaiak. Szülőhazájához mégis azért ragaszkodik, mert ott ismerte meg első barátnőjét, az első labdarúgáshoz való élményei is oda köttetnek. Édesanyja húsokat árult a Togo és Ghána közti határon, édesapja pedig egy valutaváltóban dolgozott az aprónál is kevesebb pénzért. Olyannyira szegény családból származik, hogy loméi házuk teteje lyukas volt, ahol nem volt se fűtés, se vécé. “Ha könnyíteni akartál magadon, a strandra kellett kimenni és ott mindenki előtt megtenni. Elég körülményes volt…” – mondta egy francia magazinnak adott interjúban.

Ahogy mondja, nem volt boldog gyermekkora, de nem számít neki, hogy honnan jött, hanem az, hogy mivé lett. “Amikor az emberek kritizálnak egy-egy kihagyott helyzet után, mindig azt mondom, ha olyan gyermekkorod lett volna, mint nekem, megértenéd, hogy nem a gól a legfontosabb.”A nagy váltás akkor történt az életében, amikor a Metz akadémiájára felvették: amint egy kis pénz állt a házhoz, családjában mindenki széthúzott. “Ököllel kellett vernem az asztalt, mert a testvéreim azt gondolták, bármit megtehetnek. A nővéremmel is ölre kellett mennem, hogy azt csinálhassam, amit akarok.”

A családi szétesést jól szemlélteti egy 2015-ös májusi eset, amikor Adebayor a Facebookon fakadt ki családjára, ahol állítólag késsel fenyegették meg, hogy adjon nekik pénzt. “A családom rendkívül manipulatív, folyton résen kellett lennem.” Elmondása szerint a testvérei folyton követelőztek, mindenért zaklatták. Egy idő után el is zárkózott a családjától, és közeli gyermekkori barátait bízta meg a pénzügyi feladatok ellátásával. “Gyakran amikor a családom elér, kidobom a telefonom és lecserélem egy másikra. Akkor jöttem rá, hogy mekkora élősködőként viselkednem velem, amikor sérült voltam, még a Tottenhamnél. Felhívtak az egyik vizsgálat után és azzal nyitottak, hogy így-úgy iskoláztatni kell a gyereküket, a másik beteg…Azt mondtam, ’De hát sérült vagyok! Meg sem kérdezitek, hogy vagyok!” Arra kérték, amint befejezi a vizsgálatot, küldjön nekik pénzt.

Adebayor szerint a Facebookos kirohanás után megkönnyebbülve érezte magát. “Annyi éven át hordoztam ezt magamban. Rengetegszer eszembe jutott az öngyilkosság…Utálom, hogy ezen kellett keresztülmennem.”

Adebayor ráadásul 6 éves koráig nem tudott járni. A szülei aggódni kezdtek, hogy egy korabeli fiú nem tud még két lábon járni, ezért különböző sarlatánokhoz fordultak, majd egy keresztény templomba is bevitték. “Az egyik pap azt mondta, ‘hozd be nekünk, imádkozni fogunk érte vasárnaponként.’ Éjjel-nappal imádkoztak, egy darabig semmi nem történt. Aztán egy nap meghallottam egy labda zaját, kint többen is játszottak, a labda elpattant előttem, négyszer, ötször. Sikítottam egyet, nem tudom, miért. Aztán hirtelen felálltam és elkezdtem járni.”

Többek között a történtek miatt is mélyen keresztény hívő, holott sokan azt hiszik róla, hogy muzulmán vallású. A félreértés onnan fakad, hogy egyszer egy muzulmán ismerőse temetésére ment el, ahova dzselabbát vett fel. A helyi imám felismerte Adebayort és megkérdezte, hogy szeretne-e áttérni a muzulmán vallásra. “Talán egy nap” – mondta Adebayor, majd ennyiben maradtak. Elmondása szerint minden nap Bibliát olvas és minden reggelét azzal kezdi.

Keresztapja, Djima Oyawolé még a 90-es évek végén szintén a Metz játékosa volt, neki köszönhetően tudott bemutatkozni próbajátékon. Kezdetben még Togóban sem akarták felvenni a lomé-i akadémiára, „a Központba”, ahogy hívja Adebayor. Keresztapja végül rávette őket, hogy adják meg az esélyét, ahol hamar kitűnt, hogy van tehetsége a labdához. Egészen fiatalon feltűnt a korosztályos tornákon, ahol rendre gólkirály volt, ott figyelt fel rá a Metz játékosmegfigyelője. Amikor Adebayor 15 évesen elhagyta Togót, már csodagyereknek számított, mindenki a “kis Kanu”-nak becézte. Hogy ez sztori vagy sem, de állítólag távozásakor a repülőtéren 250 ember kísérte ki. “Mintha a király utazott volna el” – emlékszik vissza Adebayor egy 1999 októberi napra.

A Metznél viszont egyáltalán nem találta a kapaszkodóit. “Az elején felhívtam a nevelőedzőmet, hogy nem bírom, feladom. Annyira hideg volt, hogy nem éreztem a lábam, folyt az orrom, a szám le volt tapadva. Azt mondták, ‘fussak’, de nem tudtam, hogy a hideg ennyi ideig tart, én csak pár nappal számoltam.” Adebayor ekkor választásra szorult: vagy hazamegy, pár hónapig még sztár marad, majd idővel elfogy a pénze, vagy megkapaszkodik. Utóbbit választotta és a Metz korosztályának egyik legjobbja lett Butelle, Agouazi vagy Béria mellett. “Ha őt bebőrözted, felpofozott” – mondta az utóbbiról.

Később az AS Monacohoz került egy bizonyos Didier Deschamps hívására, ahol olyan játékosok mellett játszhatott, mint Morientes, Nonda, Prso, Rothen, Giuly vagy Evra. “Deschamps-ot mindenki ismeri”, mondja, “Adebayor úr, maga még nagyon fiatal, sokat fog tanulni velem, jöjjön hozzánk.” – idézi fel a figurát Adebayor. A nagy 2004-es monacói menetelés idején a csapat tagja volt, a Porto ellen elveszített döntőben a kispadon kapott helyet.

Az Arsenalhoz úgy került, hogy személyesen Arsene Wenger hívta fel. “Coach, mit tehetek önért?” – idézi fel a beszélgetést. “Érdekelné Önt, hogy nálunk játsszon?”- kérdezte Wenger. Adebayor szinte meggyulladt az izgatottságtól. “Ugyanabban a klubban játszhattam, mint a példaképem, Kanu. Wenger azt kérte, hogy még ne mondjam el senkinek, de hogy is tehettem volna! Majdnem kiugrottam a bőrömből.” Elmondása szerint az Arsenalnál főképp a befejezésben fejlődött sokat. A gyakorlatok után Thierry Henry-val maradtak néhány szorgalmi feladatra. Emlékei szerint Henry mindig azt sulykolta: “látod, nincs titok. Az emberek azt hiszik, hogy én vagyok a legjobb, csak azt nem értik, hogy minden nap kétszáz labdával gyakorlok a kapu előtt.”

Wenger szerinte mindig nagyon korrekten bánt vele. “Nem voltunk barátok, de egy nagyon jó edzőnek tartom. Csak a távozásomkor csúszott el valami. Én nem akartam elmenni, ott voltunk a BL-ben és a City még nem tartott ott. De Wenger azt mondta, hogy nem tartozom már a tervei között, ami meglepett, mert csak Van Persie volt előttem, akiről tudtam, hogy nem kedvel engem. Cserébe én sem bírtam, de a pályán profiként játszottunk.”

Az ominózus gólörömöt szimplán azzal nyugtázza, hogy az adrenalin dolgozott benne. “Az első meccsem volt a City színeiben az Arsenal ellen. Abban a pillanatban 20 kilónak éreztem magam. Amikor elkezdtem futni, Wright-Phillips megpróbált elkapni, de lepattant rólam. Gareth Barry-t is kicseleztem, aztán Touré arcán láttam, hogy már hagyni fog. Amikor a térdeimen csúsztam és a közönség felé intettem, azt éreztem, érinthetetlen vagyok. Az emberek mindenfélékkel dobáltak, telefonokkal, vizes palackokkal. Teljes felszabadulást éreztem.”

Az Arsenalt azért hagyta ott, mert érzése szerint túl fiatal volt a keret. “A 2006-os BL-döntőben ott volt Ashley Cole, Ljungberg, Bergkamp, Henry, Campbell…Férfiak voltak, akik a gyerekeket fogták körbe. Amikor ott voltam, az volt az érzésem, hogy 15 év volt az átlagéletkor. Erősek voltunk, mert nagy volt az akarat, de a Chelsea ellen, ahol Terry-k, Ivanovicok és Drogbák álltak szemben, semmi esélyünk nemvolt. Felpofoztak minket. Nálunk ott volt Rosicky, akitől ha azt kérdezted, ‘jól vagy?’, akkor két hónapra lesérült. Nem lehetett gyerekekkel nyerni az Old Traffordon.”

A City-nél érzése szerint Mancini hamar maga ellen fordította az öltözőt. “Túl sok olyan döntést hozott, amivel csak felidegesítette mind a 25 emberét.” Annak ellenére, hogy ott volt Dzeko, Balotelli, Tevez és Agüero, Adebayor úgy érezte, hogy ha meg is kapta az esélyt és jól teljesített, akkor is könnyen a kispadon találhatta magát a következő meccsre. “A játékosok nem hülyék, beszélgetnek egymás között, egy idő után senki nem akart vele dolgozni. Deschamps-pal a Monacoban nem ez volt a helyzet…”

Aztán ahogy egyre kevesebbet játszott a City-nél, Mourinho kapcsolatba lépett az ügynökével. Adebayor először nem akarta elhinni, másnap viszont személyesen őt kereste meg. “Épp kiléptem a zuhanyzóból, amikor láttam egy nem fogadott hívást. Visszahívtam, erre beleszól a telefonba: ‘Hey Adebayor, how are you? It’s José, The Special One.’” Nem sokkal később már Madridban találta magát, ahol állítása szerint ég és föld volt a különbség az angol klubokhoz képest. “Főleg a felszerelések terén. Azt hittem, az Arsenal egy nagy klub, de Madridban értettem meg, mit is jelent ez. A legapróbb felszerelésekből és hármasával láttak el. Ha azt mondtad, van gyereked, már hozták is a babakocsit.”

Adebayor mindig is elutasította, hogy a labdarúgáson kívüli szerepet töltsön be, ezért nem is lát semmilyen párhuzamost a libériai George Weah-val. “Lehetetlen, hogy ilyen szerepet vállaljak. Nem lehet hátradőlni és kényelmesen menni az utcán, bármikor megtalálhatnak. Az emberek azt mondják, hogy egy nagykövet vagyok. Na meg még mit nem? Focista vagyok, majd amikor abbahagyom, a gyerekeimnek el fogom mesélni, mi mindenen mentem keresztül.”

A Cabindában történt terrorcselekményt is testközelből élte meg, mellyel kapcsolatban elég fatalistán vélekedik. Mint ismeretes, terrorista fegyveresek 2010-ben megtámadták a togói válogatott buszát, amelyben hárman is életüket vesztették. “Ha meg kell halnom, majd meghalok, előbb vagy utóbb. Senki sincs igazán biztonságban. Amíg reggelente felkelek és elmondom a fohászomat az Úrhoz, más nem nagyon érdekel…”

Egy edzőhöz még egészen közeli szálak fűzik: Harry Redknapphoz, aki még a Tottenhamhez csábította el. Mivel Adebayort nem tarottta meg a Real Madrid, Londonban talált új lehetőséget. “Elég különleges edző. Néha odajött hozzád és megkérdezte, ‘jól vagy? Fáradtnak tűnsz, vegyél ki két napot. Menj el Párizsba és találkozunk szerdán.’ Aztán már hívta a titkárnőt, hogy foglaljon egy járatot. Amikor szerdán visszajöttem, már jött is, ‘jobban vagy, van kedved edzeni? Menj be a gyúrhoz és tekerj a biciklin 20 percet.” Redknapp aztán a meccsek előtt valahogy megtalálta a pontos szavakat. “A meccs előtt odalépett és mondta, hogy most fel fogom falni a védőimet, erősebb vagyok mindenkinél, jobb vagyok még Rooney-nál is. Az elején még tudtam, hogy csak pszichológia az egész, de egy idő után be tudott férkőzni az agyamba. Szombaton bevertem kettőt, aztán úgy köszönt el, hogy ‘Jól van, Manu, csütörtökön találkozunk!’ Redknapp igazi old school edző”.

Paraguay-ba aztán egy régi ismerősön keresztül vezetett az út: a Manchester City-ben együtt játszott Roque Santa Cruzzal aki azóta az Olimpia Asuncion klub elnöke lett. „Szóbeli garanciát kértem, hogy minden rendben lett. Megtette, én pedig elvállaltam. Valamennyit hallottam Santa Cruzról, de bevallom, semmit nem ismerek a paraguay-i fociból.” – ismerte be Adebayor.

A koronavírus aztán közbeszólt: Adebayor mindössze 4 meccs után otthagyta Paraguay-t, és azóta sem talált új klubra. Addig is, Adebayor a maga módján élvezi az életet.

P