Nagelsmann nein – de kié lesz akkor a Spurs?

A José Mourinho elküldését üdvözlő fanfárok hangja kezd egyre inkább elcsitulni, és a figyelem sokkal inkább a lehetséges új edző személye felé fordul a Hotspur Way-en. Immár biztos, a Bayernt választó Julian Nagelsmann nem lesz a Tottenham menedzsere; no de akkor ki?

Igazságtalan volna persze a Ligakupa-döntőben mutatott gyenge játékot a beugró Ryan Masonre kenni, de ha csak valami csoda nem történik a maradék néhány hétben, a 29 éves tréner mandátuma május végével lejár. És bár voltak elejtett félmondatok, amelyek alapján azt lehetett gondolni, ha a korábbi Spurs-nevelés a neki szentelt hét mérkőzésen különleges – mondjuk azt, nagelsmanni – képességeiről sikeresen meggyőzi feletteseit, még akár maradhat is, erre az elmúlt két meccs alapján minimális esély sem mutatkozik. Varázslásra mástól lesz itt szükség.

Graham Potter

Sokak szerint a Brightonban remek focit megteremtő angol trénerre kellene Daniel Levynek kivetni a hálóját, a véleményt ezen sorok írója is osztja. Potter progresszív futballja valóban lenyűgöző, ha van csapat, amelynek helyezése nem tükrözi híven a mutatott teljesítményt, az a Brighton. Íme, néhány adat, amelyik azt jelzi, a Brighton valójában sokkal jobb annál, mint amit helyezéséből feltételeznénk: ott van mindjárt az xG (a kidolgozott helyzetek minősége alapján várható gólszám), amely szerint a nyolcadik kellene, hogy legyen, 13 góllal rúgja azonban alul, ami ugye elképzelhetetlen lenne a Kane, Szon csatárduóval. A Potter-féle letámadás többnyire működik, csapata rendre nagy létszámban érkezik a kapu elé, ennek is köszönhető, hogy a kapura lövési kísérletek számában a hetedik a mezőnyben, de hogy a kaput eltaláló lövésekben csak a 14., az sokkal inkább a képességeken múlik, semmint azon, hogy reménytelen pozíciókból próbálkoznának fiai.

Ugyancsak a progresszív futballt támasztja alá, hogy a támadóharmadban a Brightoné az ötödik legtöbb labdaérintés (a Spurs a 15. helyen szerénykedik), és a hatodik legtöbb az ellenfél tizenhatosán belül (a Spurs e tekintetben a 13.). De nem csak taktikai értelemben lenne telitalálat Potter szerződtetése, ő az a tréner, aki a lelkekre is remekül hat, közösséget teremt – így volt ez már a negyedosztályú Östersundben is. A leedsi egyetemen társadalomtudományból diplomázó, vezetéstant és emocionális intelligenciát (is) tanuló Potter fantasztikusan ért a játékosok nyelvén, svéd kiscsapatában a már leírt, vagy épp balhés, megfegyelmezhetetlennek ítélt futballistákból épített győztes csapatot, nem utolsósorban azzal, hogy igyekezett elérni, fiai ne féljenek kilépni a komfortzónájukból. Nem ritkán extravagáns módszerekkel: előfordult, hogy A hattyúk tavát balettozták el futballistái 500 főnyi közönség előtt, máskor menekültekkel szolidáló gálaműsorban léptek fel 1600 néző előtt egy-egy dalt elénekelve. Mindezekkel azt igyekezett Potter demonstrálni, hogy az életben bár előfordulhatnak kényelmetlen helyzetek, amelyekben játékosai nem érzik magukat elég biztonságosan, azokból is ki lehet bizony kerülni győztesen. Az Östersund márpedig a pályán is nyert: nem elég, hogy Potterrel hét év alatt a negyedosztályból az elsőbe jutott, Svéd Kupát nyert, a nálánál sokkal tehetősebb Galatasarayt és a PAOK-ot kiejtve beverekedte magát az Európa-liga csoportkörébe, ott a Bilbaóval azonos pontszámmal végezve, a Herthát megelőzve jutott tovább, és játszhatott az Arsenallal, még ha a Wenger-csapat túl nagy falatnak is bizonyult. A mesebeli utazás jutalma lett a Swansea, majd a Brighton állásajánlata, hasonlóval kellene Daniel Levynek megkínálnia. Az egyetlen hátráltató tényező, hogy Pottert szerződése 2025-ig a sirályokhoz köti. Persze van az a pénz… 

Brendan Rodgers

Ugyancsak ideális választásnak tűnne a Leicesterből topcsapatot faragó északír menedzser begyűjtése, esetében azonban ugyanaz a helyzet, mint Potterrel: hosszú távra kötelezte el magát a King Powerbe. Ami azt illeti, ugyanakkor (2019 év végén) és ugyanannyi időre (2025-ig) írt alá, Rodgers ráadásul azt a kérdést is felteheti magának, biztosan jelentős előrelépésnek számítana-e, ha a példásan működő, rendre nagy tehetségeket a klubba csábító, azokat nagyszerűen nevelő és kezelő, felettébb értékes csapatot verbuváló Leicestert otthagyná a Spurs kedvéért. Az anyagi lehetőségek rókáéknál sem rosszak, az új, 100 millió fontért felhúzott edzőkomplexum immár minden igényt kielégít, Rodgers munkája szintén. Az ex liverpooli trénert dicséri, hogy igen rugalmasan variálja a különböző játékrendszereket, a jelenlgi 3–4–1–2-es hadrendben ugyanolyan eredményes a Leicester, mint a korábbi 4–3–3-as formációban, nem csak kontrajátékkal, hanem az ellenfélre nyomást gyakorolva is hatékony (még ha előbbit még mindig sokkal jobban szereti is). Pedagógiai érzéke ugyancsak kiváló, az idősebb leicesteriek (Schmeichel, Evans, Vardy) ugyanannyira kedvelik, mint a fiatal tehetségek. Hívei vannak jó számmal a Tottenhamben is, nem véletlenül gondolkodott benne korábban az Arsenal, de maga Rodgers jelentette ki a minap, nem megy a Spursbe. Egyelőre. Mert ha az évi ötmillió fontos fizetése Leicesterben klubrekordnak számít is, a Spurs a két-háromszorosát is megadná. Az azért különbség… 

Ralf Rangnick

Ugyancsak kézenfekvő megoldás lenne a Red Bullt szakmailag felépítő Ralf Rangnick (akár sportigazgatónak is). A német futballprofesszor világ életében azt a szakmai utat betonozta, amelynek mentén a Pochettino-érában a Spurs elkezdett működni, és ami újra csak (pláne a stadionépítés miatti adóssághegy súlya alatt) célravezető lenne: fiatal tehetségek megszerzése, azok nevelése, képzése, csapatba építése, velük egy nagyon intenzív futball megteremtése, amely futballkultúrát Pochettino Kane-nel, Allival, Szonnal, Eriksennel, Walkerrel, Rose-zal, Alderweirelddel a csapatban egyszer már megalkotott a White Hart Lane-en. Rangnick nyilván tökéletesen alkalmas lenne a Spurs újbóli felvirágoztatására. Amit a futballról ő elméletben nem tud, azt nem is érdemes tudni, hogy a gyakorlatba is képes átültetni, számos állomáshelyén igazolta, mégis, egy valami hiányzik a nacionáléjából, és meglehet, már csak szakmai hiúságból sem állna neki ellent. Nevezetesen, hogy egy európai topklubot irányítson, és próbáljon meg a kontinens csúcsára juttatni (legalább az El-ben…). Mert szép-szép, hogy a Lipcsét Német Kupa-döntőig vezette, a Schalkét meg egyenesen kupagyőzelemig és bajnoki ezüstig, valódi topcsapattal nem dolgozhatott. 62 évesen az utolsó esélyek egyike lenne a Spurs. Már ha – főként romantikából – nem fogadja el a Schalke ajánlatát, és igyekszik inkább egykori szerelmét visszakísérni az élvonalba.

Erik ten Hag

Ugyancsak élesváltás lenne Mourinho után Erik ten Hag, persze a holland iskola sokkal inkább rímel a Spurs hagyományaira, mint a labdát leginkább csak szükséges rossznak tekintő José tanítás. 2019 novemberében nem járt messze a holland attól, hogy topliga topcsapatát irányítsa, egy, a Spursnél is jóval nagyob klubot, a Bayern Münchent. Az ideiglenes megoldásnak induló Hansi Flick azonban olyannyira bevált, hogy nem kereste tovább a München a Kovac-utódot, pedig a holland is ászként virított a pakliban. Mint a Bayern B korábbi edzője, akár alkalmas is lehetett volna a szerepre, amiért vonakodnak azóta is nagy klubhoz kinevezni, az a percepció, ami róla kialakult. Hogy túlságosan makacs, túl sokat követel – de hát ezért (is) nevezik „A holland Pepnek”. A katalán mester hasonló személyiségjegyekkel bír, mégis, ki ne akarná őt edzőjének? Ten Hag nyilván nem ugyanaz a szint, de a futball, amit az Ajaxnál kialakított, a Spurs drukkereinek is imponálna. Az ellenfél labdabirtoklásánál magasan letámad csapata, az átmenetben igyekszik mielőbb visszaszerezni a labdát (gegenpressing, ja), ha pedig nála a labda, a középpályások és a támadók állandó mozgásban igyekeznek területet nyitni. Ten Hag leginkább a saját csapata erejében bízik, ami ugyancsak másként alakult a Mourinho-féle másfél évben, melynek végére a játékosok eléggé belefásultak abba, hogy a felkészülés leghangsúlyosabb eleme az ellenfél támadásvariációinak a lehetséges hatástalanítása. Ten Hag elöl áll mindenesetre a jelölti listán, olyannyira, hogy a személyes találkozóját már elő is jegyezték Londonban. (update: azóta az Ajax bejelentette, hogy a szakember szerződést hosszabbított a klubnál…)

Roberto Martinez

Ezzel a belga válogatottal nyilván nagyon sok edző jutna el vb-elődöntőig, ne becsüljük le persze azt a munkát, amelyet Roberto Martínez végez, és amelynek Angliában is bőszen tapsoltak, főként amikor a Swansea-t, a Wigant és az Evertont repítette sosem, vagy régen tapasztalt magasságokba. 2013-at írtunk, amikor a kis Wigannel ért el történelmi eredményt az FA-kupa elhódításával. Az Athletic 1–0-ra verte meg a fináléban a Manchester Cityt, amelyik amúgy a Tévez, Agüero csatársorral támadott, középpályáján David Silva, Yaya Touré és Samir Nasri varázsolt, hátul Zabaleta, Kompany és Clichy vitézkedett. Nem csoda, hogy az azóta is a nyolcvanas évek nagycsapatát megidézni igyekvő Everton lecsapott rá, benne látva a 11 év után távozó David Moyes méltó utódját. És bizony, az első liverpooli éve igazán remekre sikeredett: 72 pontot szerzett az ötödik helyen záró Everton, saját PL-pontrekordot felállítva, amely amúgy az azt megelőző tíz idényből nyolcban elegendőnek bizonyult volna a BL-induláshoz. A Spursnél épp ez, az újbóli BL-szereplés lenne a minimális kívánalom vele szemben (ahogy bárki mással szemben is). A végzett fizioterapeuta a Tottenhamben lelkiterapeuta is kell, hogy legyen, ahogy az volt az evertonos első idényében is. „Megjött, és azzal állt elénk, hogy ˃Figyeljetek, muszáj leküzdenetek a félelmeiteket. Csak menjetek ki a pályára, és élvezzétek a játékot.˂ Ez volt a team talk. Hogy mosollyal az arcunkon játsszunk. Nagyon pozitív személyiség, ezt a hozzáállást sikerül a csapatban is elültetnie, nyugodtan játszunk vele a kispadon” – idézte meg a katalán antréját Steven Pienaar 2013 végén, minek köszönhetően a kékek az első 17 bajnokijukon mindössze egyszer szenvedtek vereséget. Martínez korábban a Swansea-ban is ezt a filozófiát követte: „Az edzésen mindent labdával csináltunk – emlékezett vissza a régi szép időkre az akkori csapatkapitány Garry Monk. – A lehető legtöbb labdaérintéssel dolgoztunk, a meccseken is magunknál akartuk tartani a labdát, mindig arra biztatott minket, hogy játsszunk, nem törődve azzal, hibázunk-e. Játsszatok, játsszatok, játsszatok, mondta, és tanuljatok a hibákból.”

Mi tagadás, más felfogás lenne ez, mint a Mourinho-féle.

Akik még képben vannak

A lehetséges Spurs-edzők listája nem csupán öt névből áll persze, ugyancsak esélyes a posztra a jelenlegi szövetségi kapitány Gareth Southgate, kérdés, a klubfutballban edzőként eltöltött bő három szezon (a Middlesbrough kispadján) elegendő-e ahhoz, hogy valami nagyot alkosson a Tottenhamben, és persze azon is sok múlik, hogyan végez az angol válogatottal a részben hazai rendezésű kontinenstornán. Már csak spursös múltja miatt is említik jelöltként Scott Parkert, a Fulhamet a PL-be juttató (de alighanem onnan az idén is kieső) trénernél jó pont, hogy progresszív futballt igyekszik megvalósítani, és nem fél a fiatalokkal dolgozni, rossz pont az újabb búcsú árnya. Nuno Espírito Santót a szuperügynök Jorge Mendes ajánlotta be a Spursnek, de Mourinho után aligha akar Levy még egy, a védekezés szentségét hirdető mestert. Nuno szöges ellentéte Ralph Hasenhüttl és a Barnsleyt edző Valerien Ismaël. Mindketten az intenzív letámadás és visszatámadás hívei, előbbi azonban néhány csúfos vereség, utóbbi a topszinten tapasztalatlan volta miatt indulhat hátrányból. És ne feledjük, Massimiliano Allegri is szabad.

 
 
P