Pontosztás: West Ham – Chelsea (0-1)

Azok után, hogy tavaly egy gyengébb West Ham oda-vissza verte a Chelsea-t, idén sikerült mind a 6 pontot begyűjteni a Kalapácsosok ellen. Tovább emeli a győzelem értékét, hogy 55-55 ponttal álltak a felek a forduló előtt, vagyis nem csak a Newcastle ellen botló Liverpoolt, hanem a városi riválist is picit le tudták rázni a Kékek.

A Chelsea a találkozó nagy részében fölényben volt, főleg az első félidőben nyílt szét az olló. Meccs végére tetemes különbség akadt az xG-ben (0,27 hazai, 2,52 vendégoldalon). Beszédes, hogy a góllal együtt 10 komolyabb lehetőség is adódott a West Ham büntetőterületén belül, vagyis Moyes csapata még olcsón megúszta.

Mendy (7): Két meccset kihagyott, de clean sheettel tért vissza a szenegáli. Nem tették különösebben próbára, de a kényes pillanatokban résen volt. A beíveléseket is szépen húzogatta lefelé, magabiztosságot sugárzott. Nem került véres verejtékébe, de meglett a 15. kapott gól nélküli bajnokija.

Christensen (7): Az első félidőben kétszer is akadtak problémái a pálya közepén, sárga lapot szerencsére csak a második látványos szabálytalanságáért kapott. A komfortzónájában viszont jól teljesített, hatszor is tisztázott, s megvoltak az érdemei abban, hogy a befejező csatár nélküli hazaiak nem tudtak érdemi helyzetet kialakítani a kapu közelében.

Thiago Silva (7): A Brighton elleni kihagyás után visszatért a védelem tengelyébe a rutinos brazil, ami jót tett a hátsó alakzatnak. Hozta a szokásosat, ami esetében jót jelent: magabiztos passzjáték, taktikus helyezkedések, hatékony eltakarítások.

Rüdiger (8): A hátsó alakzatból ő volt a legmeggyőzőbb, keményen védte a várat. 10 párharcot megnyert, különösen a légicsatákban nem ismert kegyelmet (7/8). Mindhárom szerelési kísérlete sikerrel járt, összeszedett 8 labdát és 3 ízben tisztázott is, vagyis nem járt jól az, aki át akart jutni rajta.

Azpilicueta (7): Ezúttal jobboldali szárnyvédőt játszott a csapatkapitány. Igyekezett támogatni a támadásépítéseket, két helyzet kialakításának is tevékeny részese volt. Ami a védekezést illeti, labdaszerzésben is tisztázásban is jeleskedett, de párharcai felét elbukta.

Jorginho (7): Magas szintű passzhatékonyság, féltucat szerzett labda, szerelések, tisztázások… Hozott mindent, amit posztja megkíván.

Kante (8): A hétközi fordulóban pihenhetett, így feltöltött akkumulátorokkal szánthatta fel a pályát a West Ham otthonában. Tőle jött a legtöbb szerelés (4), de nyert 6 párharcot (mindössze nyolcból, vagyis nem nagyon verték meg) és szerzett 5 labdát is.

Chilwell (8,5): Fantasztikusan játszotta be a komplett balszélt, teljesítményével ki is érdemelte a meccs embere címet. Volt 3 kulcspassza, de ami a legfontosabb, tőle jött az assziszt is Wernernek. 12 párharcot nyert, földön gyakorlatilag verhetetlen volt, a 6 szerzett labdája pedig csak alátámasztja, hogy elől-hátul kitett magáért.

Pulisic (6,5): Egy ízben járt közel a gólhoz, ám a Wernertől kapott kiváló passzt tiszta helyzetből a kapusba lőtte. Próbálta kivenni a részét a helyzetkialakításból, voltak ígéretes cselei és jó passzai is, de azért halványul a Palace ellen még ragyogó fénye.

Mount (8): A Brighton ellen hátrébb vonva játszott, így nem jöttek ki az erényei, ám a West Ham ellen ismét jól megszokott szerepkörében sziporkázhatott. Rengeteg támadás folyt át rajta, szélre kimozogva előkészített, a kapu előterében pedig lőtt (többször is bravúrra kényszerítve Fabianskit). Hálátlanság volt a társaktól (főleg Abrahamtől), hogy nem váltottak gólra semmit a kulcspasszaiból, mert a szándék megvolt benne. Védekezésben sem volt kellemes ellenfél, 8 labdát is összeszedett a meccs folyamán.

Werner (7,5): Aktív meccset zárt a német, összesen hatszor lőtt, emellett két ízben ő szolgálta ki a társakat. Szerencsére az első félidőben még nem szóltak neki, hogy közelről nem illik, így megszerezte a rangadó egyetlen gólját, de térfélcsere után azért üres kapu mellé lőtt egy kipattanót, csak hogy mutassa, vannak még bajok.

 

Cserék:

Ziyech (6): Bő negyedórát kapott, s ez idő alatt inkább a kapura lövéseket forszírozta (háromszor is próbálkozott), mintsem a kulcspasszok osztogatását.

James (-): A hajrára állt be, amikor már inkább az eredmény tartásán volt a fókusz. Beállt a sorba ő is védekezni, látványos momentuma az idő rövidsége miatt már nem lehetett.

Abraham (-): Két hónap kihagyás után lépett ismét pályára. Csak pár percet kapott, de azért belefért egy közvetlen közelről fölé fejelt labda (0,7-es xG).

P