Maguire legkiválóbb tulajdonsága láncra veri a Manchester Unitedet

Az NFL-ben van egy kifejezetten amerikai focis kifejezés; playmaker. Nem önmagában az, hogy egy sportág rendelkezik szakszóval azokra, akik „megcsinálják a nagy játékokat”, akik a kezükbe tudják venni a játék fonalát és úgy alakítani, ahogy azt ők akarják. Hanem az, hogy ez nem a „tojáslabda-csapatok” abszolút középpontját, az irányítókat jelöli, hanem támadókat – általában elkapókat. Olyan játékosokat, akik alapvetően kiszolgáltatottak, hiszen csak közvetett módon juthatnak labdához; amennyiben megkapják azt a quarterback-től. A labdarúgásban a playmakert másként fordítjuk; a legtöbb esetben irányítót jelöl. Tradicionálisan két helyet foglalhat el egy irányító; vagy a védelem előtt, a középpálya leghátsó tagjaként (hatos), vagy a sorok között, a támadó- és középpályássor mögött (tízes). Mindenképpen rajtuk keresztül folyik a játék – vagy mélyről, a labdakihozatalt és a csapat ritmusát diktálják, vagy az offenzívát dirigálják. A foci azonban változik. Miközben a klasszikus tízesek el-eltünedeznek az, hogy ki irányít egy csapatot, szétterjedt a pálya minden szegletébe. A tavalyi Liverpoolnak ugyan volt hatos poszton szereplő védekező-középpályása, de mivel Klopp támadójátéka rendkívüli arányban épít a széleken való megkerülésre, illetve a beadásokra, Trent Alexander-Arnold létfontosságú szerepe a fiatal angolt tette a Vörösök irányítójává. Kevin De Bruynét akár támadó-középpályásként is felcímkézhetnénk, de az elmúlt években leginkább a jobboldali félterületből vezényelt – idén pedig gyakorta a középcsatárok helyéről teszi. Vagy itt van Harry Kane, aki szintén a kilencesek területéről adja Mourinho támadásainak szívét s lelkét. Egy szó, mint száz; úgy, mint taktikailag oly’ sok minden, az irányító kiléte ÉS posztja is formálódik – sőt, mostanra inkább olyan gárdákat lelhetünk fel, ahol több futballistára is ilyen jellegű feladatot bíznak. Így van ez a Manchester Unitednél is. Bruno Fernandes a világ legegyértelműbb példája arra a gólveszélyes, kreatív erőre a középpályáról, aki szinte egyszemélyben meghatározza az együttese sikerességét az ellenfelek kapuja előtt - téve mindezt úgy, hogy egyébként sokszor veszi fel mélyen is a labdákat. Mindazonáltal az, hogy a játékszer mikor és hogyan jut fel a kaputól, legnagyobb részt nem tőle függ. És, hogy a címben megleölt módon miért gondolom ezt problematikusnak? Mert nem is egy másik középpályástól. Nem Fredtől vagy Scott McTominay-től. Harry Maguire-től, aki miközben ezt a feladatot ideérkezése óta pazarul végzi, a United elmúlt esztendőinek egyik legnagyobb megoldatlan problémájára mutat rá.
A folytatáshoz aktív BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P