fbpx

Spurs: 10 meccs az élet

Egy Ligakupa-döntő és 9 bajnoki. Ennyi maradt a Tottenhamnek és José Mourinhónak megmenteni a szezont. De mi számítana sikeres idénynek? Egy 13 év után elhódított trófea? Vagy az önmagában édeskevés, ha sorozatban másodszor sincs meg a BL? Esélyek, remények, mélység – és magasság? „Ez a vereség több, mint fájdalmas. Ez szégyen. Remélem, mindenki felelősnek érzi magát a történtekért. Ambiciózus egyesület vagyunk, de ami történt, az a tükörképe annak, ami a klubban zajlik. Nincsenek meg az alapelvek. Lélekben sokkal erősebbnek kellene lennünk, sokkal versenyképesebbnek. Ha nem vagy felkészült, ezen a szinten megfizetsz. Ha nem tiszteled az ellenfelet, megbüntet. Minden játékos, az egész klub szemrehányást érdemel. Mindannyian bűnösök vagyunk. Az egy dolog, hogy odaállsz a kamera elé, és azt mondod, ambiciózus vagyok, egy másik dolog azt minden nap bizonyítani.” Hugo Lloris szavai a valóban szégyenletes zágrábi El-kiesés után két lehetőséget kínáltak. Egyfelől félő volt, azzal, hogy tovább forgatja a kést a szívekben, hogy kiborítja a bilit, a szar úgy elárasztja a Hotspur Wayt, hogy abból képtelenség lesz kimászni, pláne megtisztulni. Másfelől viszont kínált egyfajta reményt: hogy a többség a csapatkapitányhoz hasonlóan mélyen magába néz, és mert mégiscsak sportember – amit mondjuk a Makszimirben elfelejtett megmutatni –, feláll a padlóról. Hogy megszólal a büszkesége, lángra lobban benne a küzdőszellem, elfogja a „csakazértis” hangulat.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P