fbpx

Kirkby legnagyobb tehetségei – helyzetjelentés a liverpooli akadémiáról

Több mint 100 nap telt el azóta, hogy a Liverpool felnőtt és U23-as kerettagjai immáron egy új, modern edzőközpontban készülnek az aktuális bajnoki meccsekre, viszont a világjárvány jelentősen nehezíti a közös munkát. Bár eredetileg mindenki úgy készült, hogy az egyik edzőteremben, a hidroterápiás komplexumban, valamint sportrehabilitációs és orvosi szobákban az U23-as játékosok és a felnőttek zavartalanul összefuthatnak egymással, a novemberi költözés óta a két csoport teljesen el van szeparálva egymástól, és az elmúlt három hónapban már a játékosátjárás is minimálisra csökkent a keretek között. A Pep Lijnders által évekkel ezelőtt létrehozott talent group gyakorlatilag december óta nem létezik, és a stáb új akadémistákat csak végszükség esetén hoz fel a felnőttekhez. Míg Klopp keretét hetente kétszer tesztelik koronavírusra, addig az akadémistákat és edzőiket szinte egyáltalán nem, így azon túl, hogy a fiatalok üvegajtókon keresztül néha meglesik a felnőttek edzéseit, vagy Klopp és Lijnders havonta egyszer ellátogatnak egy-egy akadémiai meccsre, jelentősen lecsökkent az interakció a csapatok között.
A folytatáshoz BoxtoBox előfizetés szükséges.
Előfizető vagyok, bejelentkezem.
P