fbpx

Pontosztás: Arsenal – Manchester City (0-1)

A City elleni meccsek valahogy mindig felismerésül szolgálnak: bizonyos csapatok szinte nem egy ligában vannak velünk mind keret, mind játékosminőség szintjén. A brutális formában lévő Pep-csapat most is hihetetlenül intenzíven kezdett, és a frusztráló, de már-már ellenük szokásosnak mondható korai kapott góllal hamar fölénybe is került, ami után ugyan a főként emberezésre, támadásban pedig a pálya minden pontján feltűnő Cancelo mögötti területeket kihasználni igyekvő taktika többé-kevésbé elkezdett működni – Guardiola szerint például a 15-20. perc után egyértelműen az Arsenal volt a jobb csapat -, mégis az volt az ember érzése: a Cityben van még egy fokozat, illetve az egyre inkább megérkező mezőnyfölényt sem sikerült helyzetekre váltani az egész szezonban reteszként záró manchesteri védelemmel szemben, így végeredményben a kialakított helyzetek minőségében is alulmaradt a csapat (xG: 0,4 – 1,83).

Leno: A kapott gólért nem igazán lehet elővenni, Sterling fejesénél teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt, azonkívül viszont volt egy remek védése Gündogan lövésénél, és összességében sem vallott szégyent. (6,5)

Bellerín: Hosszú idő óta a leggyengébb meccse volt Arsenal mezben. Védekezésben teljesen elveszettnek tűnt egész meccsen, ahogy folyamatosan döntenie kellett, hogy most kilép a szélességet biztosító Zinchenko/B. Silva páros valamelyikére, vagy éppen követi a mögé a félterületben folyamatosan beinduló Messit Gündogant/a fluidan forgó bármelyik épp ott feltűnő City játékost. Emellett labdával is voltak ügyetlen megmozdulásai, ráadásul Pépével is képtelen jól megértetni magát, amennyiben az elefántcsontparti játszik előtte. (4)

Holding: Egyből a második percben az hagyta cserben, ami egész szezonban az egyik legnagyobb erénye volt: a tizenhatoson belüli párharcnyerő képessége földön-levegőben egyaránt, és Sterling mellőle fejelte azt a gólt – Arteta szerint is elfogadhatatlan módon. Ezenkívül hozta a szokásos énjét (4 szerelés és blokkolt lövés, 2 tisztázás és lefülelt labda), de a hibája végül sokba került. (5)

Marí: Meglátszott rajta is a kihagyás, így volt rá példa, hogy későn ismerte fel az épp kialakuló veszélyt a kapu előtt, de nagy hibája nem volt, és pár egészen szép megoldással tudta feljátszani a labdát a támadóknak, akár nyomás alatt is. (5,5)

Tierney: Végre valahára visszakerült a kezdőbe, és ugyan a meccs korai periódusában – a gól előtt is – okozott neki nehéz pillanatokat a vele szemben sokszor 1v1-ben maradt Mahrez, összességében a csapat talán legveszélyesebb tagja volt, és a legtöbb potenciál is az ő felfutásaiban volt Cancelo helyén, amikből sajnos komolyabb helyzet így sem tudott kialakulni. (6)

Elneny: A feladatát végtére is megbízhatóan hozta, és szoros emberfogással volt képes követni a szabadon mozgó, épp rá bízott City játékosokat, de sokszor megint frusztráló volt a teljes kockázatkerülésével, és hogy akkor sem tud előrefelé passzolni, ha az élete múlna rajta, amivel jelentősen korlátozta a jobboldali támadásaink sikerességét. (5,5)

Xhaka: Rá – ismét – aligha lehetett panasz, mind progresszív passzokban, mind támadóharmadba juttatott labdákban legalább kétszer annyija volt, mint a csapatban utána következőnek, ráadásul volt 2 kialakított helyzete is, amellett, hogy védekezésben sem bizonyult mínuszosnak. (7)

Pépé: Sok támadás futott mögötte az első félidőben főleg – ami részben következett a presszingsémánk hiányosságaiból is, ahogy Bellerín kevésbé tudott felérni mögé -, támadásban pedig képtelen volt megérkezni a meccsbe, és bármit is mutatni. Bellerínnel egyszerűen súlytalanok védekezésben, ha egy oldalon vannak, előrefelé pedig képtelenek jól összedolgozni, érthető miért a túloldalon kapott lehetőséget inkább az utóbbi időben. (5)

Ödegaard: Míg Saka a baloldali, ő inkább a jobboldali folyosóban próbálta elkérni a labdákat, ám ezek – a már említett okok miatt – nem igazán érkeztek meg, visszalépve pedig nem tudta olyan hatékonyan kontrollálni a meccset, mint a Benfica elleni EL-meccsen. (5,5)

Saka: Védekezésben a labdakihozatalokban kiemelkedő fontosságú Cancelo őrzését kapta feladatául, amit képes is volt megoldani, labdaszerzések után pedig remekül nyitotta a területet a felfutó Tierneynek, illetve saját magának is volt pár egészen kiváló lefordulása. Végül 90 percet töltött a pályán, ami nem biztos, hogy jó előjel a fontosabbnak ígérkező Benfica elleni visszavágó előtt. (6,5)

Aubameyang: Ő akkor képes hatékony lenni, ha a csapat képes sokat járatni a labdát magasan, és hozzá veszélyes helyeken eljuttatni a labdát. Ez remekül működött mind a Leeds, mind a Benfica ellen (igaz, utóbbin kihagyta a helyzeteit, de legalább odakerült), most viszont momentuma sem volt, a visszalépései és a játéka a kapunak háttal, védővel maga mögött pedig sokszor fájdalmas. (4)

CSERÉK

Lacazette: Becserélésével igyekezett Arteta minél több emberrel teletölteni a boxot, de nem tudott hatással lenni a meccsre. Az utóbbi hetek jegelése olyan szempontból érthető, hogy neki nyár után aligha lesz maradása, és Arteta a jövő csapatát akarja felépíteni, de közben adódik a kérdés: tényleg megérte így leépíteni az önbizalmát, mikor pár meccsel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy Ágyús karrierjének legjobb periódusát éli, amivel talán egy jobb dealt is fel lehetett volna építeni köré nyárra? (5)

Smith Rowe: Inkább ő jöjjön be semmit sem csinálni, mint Willian. (-)

Luiz: Bejött a CTE-protokoll miatt távozó Holding helyett, a passzai talán korábban is jól jöttek volna. (-)

Ceballos: Talán előbb is jöhetett volna a vérfrissítés a középpályára, mint a 86. percben. (-)

Arteta: A meccseleji akklimatizálódás után az emberfogásra építő védekezésünk a lehetőségekhez képest tudta minimalizálni a City okozta veszélyt, és – az elmúlt évek meccseihez képest – támadásban is látszódtak kulcspontok, ahol talán fogható lett volna egy pont, de azért az, hogy egy akár csak iksz is összejöjjön, nem tűnt realitásnak ez ellen a csapat ellen – még úgysem, hogy a taktikájával a két keret közti minőségkülönbséget valamelyest el tudta tüntetni az edző. (7)

A Liverpool elleni rangadóval kezdődött a Manchester City igazi megmérettetése – sorban a Vörösök, a Swansea (FA-kupa), a Tottenham, az Everton, majd legutóbb az Arsenal következett. Úgy indultak neki, hogyha ezen is sikerül a decemberi-januári lendülettel átvergődniük, akkor a bajnoki címet gyakorlatilag zsebben érezhetik.

Nos; eddig 100%-al, hibátlanul söpörték le az ellenfeleket az asztalról és gyakorlatilag tényként lehet kezelni az újabb Pep-trófeát – bármit is mond Solskjaer. Az elmúlt hetek nehezebb ellenfeleiből mégis az Arsenal nehezítette meg leginkább a kékmezesek dolgát – nem hiába nyilatkozott Guardiola elismerően az ex-tanítványáról.

Persze olyan nagyon azért ennek ellenére sem tűnt veszélyben Sterlingék győzelme…és erősen zárójelbe teszi a mérkőzést az is, hogy Foden és Rodri, két idei kulcsjátékos nemes egyszerűséggel kicsücsülte mind a 90 percet – gyaníthatóan a hétközi BL-párharcra készülve.

Ederson: Egyszer találta el a kaput az Arsenal, a munka oroszlánrészét ezúttal elvégezték Stones-ék. Lábbal ezúttal sem adódott baj, bár egy nyamvadt gólpasszocskára most nem futotta. Ejnye! (7)

Cancelo: Picit, mintha elveszett volna a mezőnymunkában egy ideje – most sem érkezett kulcspassz tőle. Ráadásul a 80. percben – bármilyen szépen küldte el Marít – könnyedén lezárhatta volna a találkozót. (6)

Stones: Elég komolyan megdolgoztatták őt és Diast – de állták a sarat. Amikor az Arsenal át tudta venni az irányítást, rendszeresen érkeztek befelé a labdák, magasan, laposan, közelről, távolról, de előbb-utóbb mindent kikapartak. Öt felszabadítás, makulátlan passzjátékkal fűszerezve. (9)

Dias: Stones is sokat kommunikál, de természetesen az igazi vezérbika Dias, aki zseniálisan irányította a hátsó sort. Mióta ideigazolt, a 23. clean sheetjét hozta le – az angollal pedig olyan tökéletes párt alkotnak, hogy egyszerűen nem látni, ki és miképp törhetne át rajtuk. (8)

Zinchenko: Megint övé volt a mezőny legtöbb (81) sikeres passza, ráadásul ebbe még két kulcspassz is belefért. Azzal, ahogy Guardiola használja a szélső védőit, lehet, hogy végülis nem lesz szükség balhátvédre – az ukrán hétről-hétre hibátlanul futballozik. (8)

Bernardo Silva: Nem tudok olyan statisztikai csokrot összegyűjteni tőle, mint mondjuk Fernandinhóná. Csak ismételni tudom magamat; Silva ennek a gárdának a lüktető agya, az elem, ami mindig a helyére csúszik és látványosan vagy csöndesen, de úgy teszi a dolgát, mint egy programozott robot. Élmény nézni. (8)

Fernandinho: Brutálisan fantasztikus. Olyan aurája volt védekezésben és passzjátékban, hogy mindenki mást letolt a középpályáról. Az együttese legtöbb támadó harmadba küldött sikeres átadása, sikeres szerelése, labdaszerzése, nyomásgyakorlása és visszaszerzett labdája. (9)

Gündogan: Ajjjajajajajjj, nagy a baj! Megtört a gólszéria. Vajon következik Gündogan formahanyatlása? Mi a baj vele? Hány xG-vel esett vissza a mérkőzés alatt a lövései értéke? Viccet félretéve, kevésbé látványos, de annál fontosabb melót végzett; 8 visszaszerzett labda, 92%-os passzpontosság. (7)

Mahrez: Végre! Ha visszanézitek, pontosztásról-pontosztásra szidtam az algírt, mert folyamatosan idegen testként mozgott ebben a csapatban és úgy egyénieskedett, hogy valójában semmiféle hatást nem gyakorolt a játékra. Hát, bemutatta a fakkot, mert a gólpassza mellett veszélyesen is játszott, a társak állandóan igyekeztek 1v1-es szitukat izolálni neki Tierney ellen. Egyre többször kell majd előlépnie a kétfrontos küzdelem visszatérésével – jó jeleket mutatott. Azt viszont muszáj „értékelnem”, hogy a mögötte és a „védőmunkája” helyén nyíló területeket támadta az Arsenal Tierney előretöréseivel és Saka befelé mozgásával. (7)

De Bruyne: Gündogan gólkirályi babérokra törésével egyértelműnek tűnik, hogy az (egyik) hamis kilencesként lehet beilleszteni De Bruynét – most már a sokadik rangadón kapta ezt a szerepet. Más lapra tartozik, hogy ezen a vasárnapon sok vizet nem zavart azért – ez nála azt jelenti, hogy mindössze 3 kulcspassz és 0,3-as xA gyűlt össze – nagyon rozsdásan mozgott, kell majd neki idő, mire visszarázódik. (6)

Sterling: Győztes gól, a legtöbb sikeres csel – mi többet kívánhatna még az ember tőle? (8)

Csere:

Jesus: A Cancelo-külsőzés előtt visszatett labdája egy felért egy fél gólpasszal, de ezen túl megint nem alkotott túl maradandót. Egyezzünk ki egy erős közepesben. (6)

P