fbpx

MATCHBOX | S01E12 – BIG 6 állapotfelmérő féltávnál

No one.
Absolutely no one.

Boxtobox: Szabó Christophe és Szarka András EGYÜTT egy műsorban!!! 🥳😎👇

Merthogy ezidáig ilyen még nem történt ezen a világon, pedig egyazon tévénél dolgoznak jó ideje, ami most kivételesen nem a Spíler. Még Kele János is úgy nyilatkozott korábban, hogy epekedve várja eme páros legelső játékát. Így aztán nem tehetünk mást, ebben is elsőzünk, és érkezik a MatchBox 12. adása, és mivel már magunk sem tudjuk, hogy pontosan melyik forduló zajlik, így nem is értekeztünk nagyon a meccsekről.

Mivel pénteken a Rampant podcastben még azt mondtuk, hogy nem szabad Lampardot kirúgni, hétfőn meg már a kirúgott Lampardról beszélgethettünk (az Abramovics-csavar!), így a meccsek helyett inkább kiveséztük a BIG 6 tagjainak állapotát féltávnál, eképpen:

📌 káosz a Chelsea-nél,
📌 erőtől duzzadó a City,
📌 unalmas a Tottenham,
📌 hát még az Arsenal,
📌 és újra van egy Manchester United,
📌 Liverpoolban meg csíp a szél.

Azt mondtuk-e már, hogy Chris és Andris most szerepel először együtt egy műsorban, ráadásul egy olyan műsorban, amelyben a világ legrosszabb szóviccei hangzanak el a Szalkaitól? 

Az adás a KNOWS pubjában került rögzítésre 2021. január 25-én. A grafikai munkákat Szücsinek köszönjük!

P